Mozaik

Ma csúcsosodik az év leglátványosabb meteorraja

Getty Images
Getty Images

Augusztus 11. és 12. éjszakájára várható idén a Perseidák maximuma, amire az év leglátványosabb meteorrajaként szoktak hivatkozni, írja a National Geographic Magyarország.

A cikk szerint csak a legfényesebb meteorokat láthatjuk majd, a halványabb meteorok ugyanis elvesznek majd a telihold fényében fürdő tájban.

Mint fogalmaznak, míg egy igazán sötét Perseida-maximum idején, főként a hajnal előtti órákban, amikor magasan jár a raj radiánsa, akár óránként 50-60 meteort is láthatunk, most jó, ha óránként 20 lesz, amit még észreveszünk.

Ezúttal sem árt a települések fényétől minél messzebb menni, hisz a fényszennyezés még a holdfénynél is többet ront a háthatóságon. Ha keressük az ideális észlelőhelyet, ezúttal – a holdfény miatt – olyat keressünk, ahol az érdekes, szép tájelemek az északias égrészen vannak, áll a cikkben.

Arra érdemes még figyelni, hogy az elmúlt években drámaian megemelkedett a műholdak mennyisége, ezeket főként fotókon nehéz a meteoroktól megkülönböztetni. Ami segítséget adhat a Perseidák esetében, hogy a holdfény miatt úgyis csak a fényesebb meteorokat fogjuk megörökíteni, amikre jellemző az, hogy a színük a rózsás és a zöld közt változik. Minél fényesebb a meteor, annál feltűnőbbek a színei. A műholdak jellemzően fehér, esetleg sárgás színűek.

Kapcsolódó
Több mint 2000 éves a világ első meteorológiai állomása
A Szelek tornya tudományos céllal épült az i.e. 2. század végén.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik