Az aranysakál, más néven a nádi farkas őshonos faj volt hazánkban. Egy ideig eltűnt, azonban az 1990-es évek elején újra megjelent. Mára túlszaporodott, nagy gondokat okozva a vadgazdálkodóknak, írja beszámolójában a Kisalföld.
A lap cikke szerint az aranysakál főként az ártéri ligeterdők, nádasokkal tarkított területek lakója. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár szerint tizenhatezerre tehető az országos állománya, Győr-Moson-Sopron megyében az egyedszám a kétszázat közelíti, míg a hivatalos elejtésszám a tavalyi évben 123 volt.
Befolyásolja az őz-, a dámszarvasállományt, a vaddisznó-szaporulatot. Egyszerűen muszáj csökkenteni a számukat, amit lőfegyveres apasztással szinte nem lehet megoldani
– magyarázta a lap megkeresésére Hengszter Gábor vadász, vadgazdamérnök.
Az aranysakálok táplálkozásában a húsfogyasztás a meghatározó, általában szürkületkor indulnak vadászni, portyázni, amit hangos üvöltéssel is jeleznek. Ahol sűrű az állomány, ott előfordul nappali időszakban és gyakran találkoznak vele lakott területen belül is. Az intenzív szaporulat miatt egész évben elejthető az állat és dúvadnak minősül. A vadászoknál gyakori a csapdázás.
Hattyúnyakcsapdázással a vadászok a földfelszín alá helyezik el a csalit és magát a fogóeszközt. A módszer rendkívül szelektív, hisz csak azok a ragadozó emlősök esnek áldozatul, amelyek életmódjukból kifolyólag fogyasztanak dögöt (sakál, róka, borz), ami törvényi előírás is. A csapda azonnal öl, nem okoz szenvedést az állatnak
– fogalmazott Hengszter Gábor.
Hozzátette: a túlszaporulat erős fejfájást okoz a vadgazdálkodónak, főleg ott, ahol az őzállomány adja a vadászatra jogosultak fő bevételi forrását.
A vadász szerint az aranysakál jövője a vadásztársadalomtól függ. Az állományszám féken tartása nem egyszerű feladat, a szaporulaton sok múlik. A kár pedig minden évben nagyobb. A falkában vadászó aranysakálok kiszorítják élőterületeikről a rókákat is. A csapdák előbb-utóbb eredményt hozhatnak, amelyek beszerzésére az elmúlt időszakban több pályázatot is kiírtak.
