Mozaik

Drámai a helyzet: tömeges halpusztulás történt a Titkos-tóban

youtube
youtube
Csak találgatnak a helyi természetbarátok.

Szinte teljesen eltűnt a víz a pilisszántói Titkos-tóból – olvasható egy Facebook-bejegyzésben.

Kapcsolódó
Kiszáradt a népszerű nógrádi tó, 50 év után megszűnt a horgászat
Annak ellenére, hogy tavaly történt egy lehalászás, maradtak még halak a vízben, amelyek sajnos elpusztultak.

A tenyérnyi csoda, a pilisi Titkos-tó két festői település, Pilisszántó és Pilisvörösvár határában fekszik. A csodálatos erdei környezetben a helyiek szeretnek megpihenni, kikapcsolódni. Így van ezzel Czirják Attila  is, aki fotókkal illusztrált bejegyzésében szárazra került, tátott szájú halak százairól tudósított.

facebook / Pilisszántó / Czirják Attila

Annyit lehet tudni, hogy két hete a tavacska egy részében még víz csillogott. A napokban többször esett az erdős területen, ezért is érthetetlen, hogyan tűnhetett el egyik napról a másikra a víz a mederből.

A helyiek arra gyanakodnak, hogy a környéken egyre élénkebb bányászati tevékenységnek, vagy a karsztvízkutaknak köszönhető a drámai helyzet. A végeredményt elnézve csak remélni lehet, hogy valamilyen módon, akár az önkéntes tűzoltók segítségével sikerül némi vizet visszapótolni a repedezett tómederbe.

Kapcsolódó
Kiszáradt a Maros egyik mellékága
Megdőlt a legalacsonyabb vízszintrekord Makónál, a több mint 300 méteres lúdvári ágban most nem található folyóvíz.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik