Jukatáni fogaspontyot fogtak a Barát-patakban

Egy felelőtlen akvarista révén kerülhetett ki.
Kapcsolódó cikkek

Érdekes kérdés érkezett a napokban a Magyar Haltani Társaság Mit fogtam? rovatához.

Egy horgász arról írt, hogy a Békásmegyer és Budakalász között húzódó időszakos vízfolyásban, a Barát-patakban egy körülbelül 2 centiméteres halat fogott, ami egyáltalán nem tűnt őshonosnak.

Emiatt is bátorkodott hazavinni, azóta pedig a hal akváriumban vígan elél. A természetesen vizekben egyáltalán nem szokványos látványnak számít halfaj beazonosításában a Magyar Haltani Társaság segített.

Magyar Haltani Társaság

Mint írták, akvarista szakértőik szerint a hal egy jukatáni fogaspontynak (Poecilia sphenops) vagy hibridjének torz, megrövidült gerincű változata, melyet gömb molli néven árusítanak a kereskedelemben.

Melegigényes faj, csak és kizárólag akváriumból kerülhetett ki, feltehetően túlszaporulatból, egy felelőtlen akvarista révén. Veszélyt nem jelent, a hideg idő beálltával el fog tűnni, ha addig feltűnő színe és torzultságából fakadó esetlen mozgása miatt a ragadozók össze nem szedik

– felelték.

Kapcsolódó
Teknős lógott ki a döglött harcsa szájából Orfűn
Amikor a támadást a préda éli csak túl.