Mozaik

Fára mászó madarat fotóztak a Holt-Marosban

Facebook/Bakácsi Gábor
Facebook/Bakácsi Gábor
Négy éve a Tiszán egy párt is láttak ebből a páratlan szépségű mandarinrécéből.

Először 2018-ban járta be az internetet az újszegedi városrész holtágában fürdőző ázsiai madár, majd tavaly is lencsevégre kapták. De az elmúlt években fotóztak már mandarinrécét  Egerben, Miskolctapolcán és Szombathelyen is.

Most egy szegedi közösségi oldalra került fel róla fotó. A hozzászólások között azt írták, hogy a Holt-Maros Fő fasori szakaszán, a Küküllő utca közelében szokott még ücsörögni.

A fotót készítő Bakacsi Gábor azt is írta, hogy 4-5 éve párban látott mandarinrécéket a Tiszán és rebbent már fel előtte a Fő fasorból nyíló Kürü-sor termálvizes árkából is ez a díszestollú madár.

A mandarinréce egyébként nagyon félénk, többnyire a parti növényzetben rejtőzik.

Ügyesen repül az ágak között, és hegyes karmai segítségével fára is mászik. A Wikipédia szócikke szerint az utóbbi évtizedekben a mesterséges telepítések révén Európában is elterjedt, a kontinensen körülbelül 7000 vadon élő párt tartanak nyilván.

Világszerte elterjedt parkokban és dísztavak mentén, és sok helyen visszavadulva is megtalálható.

Kapcsolódó
A világ egyik legszebb madarát kapták lencsevégre a Nagykőrösnél
A mandarinréce bolygónk egyik legszínpompásabb állata.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik