Mozaik

Terítékre került a kocsolai óriás

Terítékre került a kocsolai óriás, több mint egy évtizedes munka eredménye, számolt be róla Börcsök Zoltán, a Kocsolai Dám Vadásztársaság elnöke.

A Nimród Vadászújság posztja szerint 2022. október 22-én magyar vendégvadász által került terítékre a Tolna megyei vadásztársaság, de talán egész Tolna megye történelmének eddigi legnehezebb agancsú dámbikája. Várhatóan a 24 órás tömege meg fogja közelíteni a 7 kilogrammot, bírálatára értelemszerűen még nem került sor.

Mint írják, a társaság hivatásos vadásza, Fábián Bence kíséretében egy cserkelő vadászat alkalmával sikerült terítékre hozni a kapitális lapátú vadat. A bikát már két éve is látták a vadásztársaság területén, és idén is már több alkalommal meg tudták figyelni Berta István társasági taggal együtt. A bika igen rejtőzködő volt, alig mutatta magát, így csak annyit lehetett tudni, hogy agancsa kivételesen nagy.

A magát csak egy-egy pillanatra mutató, bujkáló bikát végül egy sűrűben sikerült puskavégre kapni, ahol a nehéz körülmények miatt maga a lövés kissé hátracsúszott. Biztosra menve, a rálövés helyét és vért megtalálva a vadászok inkább úgy döntöttek, hogy nem hajtva a vadat, vérebest hívnak.

A világklasszis lapátú bikát végül Varga Csaba vérebes találta meg a rálövés helyétől mindössze 50-60 méterre.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik