Lélegzetelállító látvány a vadonatúj Tisza-Túr víztározó

Nem lesz többé árvíz.

Elkészült a komoly árvizek elvezetésére alkalmas Tisza-Túr tározó a Tiszán – írta egy Facebook bejegyzés.

Az árvizek és az aszályos időszakok kezelésére is alkalmas Tisza-Túr árapasztó tározó árvizek idején 50 centiméterrel képes csökkenteni a Tisza vízszintjét. A komplex vízgazdálkodási rendszerként működő tározónak jelentős szerepe lesz a vízpótlásban és abban, hogy egyensúlyban tartsa a térség vízháztartását.

facebook / Dr. Tilki Attila

A Tisza, a Túr és a magyar-ukrán határra vezető 491-es főút között elhelyezkedő, 16 négyzetkilométeren megépült létesítmény 42 millió köbméter víz befogadására alkalmas.

A Tisza bal partján megépített, másodpercenként 870 köbméter vízátbocsátó képességű vízbeeresztő műtárgy segítségével a tározó rövid idő alatt feltölthető, a vizek leeresztésére pedig a Túr jobb partján Tiszakóródnál alakítottak ki egy műtárgyat.

facebook / Dr. Tilki Attila

A tározó körül 18 kilométeres szakaszon aszfaltozták, hét kilométeren fejlesztették a Túr töltéseit, valamint három mobil árvízvédelmi fal épült, felújítottak tizenhét zsilipet. Közel 50 kilométeren elvégezték a környező csatornák rekonstrukcióját.

A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) című program keretében elkészült létesítmény a Szamos-Kraszna közi és a beregi után a harmadik olyan tározó a Felső-Tiszán, amely a folyó magas vízállása esetén képes megfelelő árvízvédelmet biztosítani az érintett településeknek.

Kapcsolódó
Káprázatos madártávlatból a zeteváraljai víztározó
Építése során mintegy 3 millió köbméter földet mozgattak meg.