Virágzó vidékünk

90 éves a Tiszába ömlő túri vízesés

A bukógát ma is a környék egyik legjelentősebb épített látványossága.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti csücskében, a Tisza mellett fekszik Tiszakóród. A falutól nyugati irányban, Szatmárcseke felé található az a hely, ahol a Túr vize a Tiszába ömlik, és ahol kilenc évtizeddel ezelőtt egy vasbeton torkolati vízszintszabályozó műtárgyat, egy úgynevezett bukógátat építettek, írja a szon.hu.

Fotó: Wikimedia Commons/Szemes Elek

A Túrt ezen keresztül engedik bele a Tiszába, hogy az a magas vízállások idején se tudja visszaduzzasztani a bal parti mellékfolyóját. A bukógátat 90 évvel ezelőtt, 1929. augusztus 4-én adták át

– mondta a portálnak Szamos Ferenc, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) osztályvezetője.

Fotó: Wikimedia Commons/Szemes Elek

A gát 28,7 méter hosszú vasbetonból készült, merev keretszerkezet, amelyet a parti szárnyfalak és négy közbülső borda öt egyenlő részre osztanak. A műtárgyat azért kellett megépíteni, mert ott az új Túr-csatorna fenékszintje 2,9 méterrel magasabban volt, mint a Tisza kisvízszintje.

A bukógát ma is a környék egyik jelentős épített látványossága. Magasabb vízállás esetén a vízesésként a Tiszába ömlő Túr egész évben kedvelt kiránduló-, nyáron pedig felfrissülőhely is egyben.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons/Szemes Elek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik