Mozaik

42 év után bezár Győr ikonikus ételbárja

Arrabona Ételbár / Facebook
Arrabona Ételbár / Facebook

November 26-án végleg bezár a győri Arrabona Ételbár, olvasható a vendéglátóhely Facebook-oldalán.

Mike Zoltán üzletvezető a posztban úgy fogalmazott, sajnos a vendéglátást érintő problémák őket sem kerülték el. A bezárás okai közt említette a koronavírust, a létszámhiányt, a nyersanyag- és energiaár emelkedését, valamint az áruház átalakítását érintő bizonytalanságát.

Köszönjük a felajánlott lehetőségeket a folytatást illetően, amivel lehet a későbbiekben élni szeretnék, de jelen pillanatban a legfontosabb, hogy itteni működésünket korrekten le tudjuk zárni, és hogy vendégeinket a hátralévő időben maximálisan ki tudjuk szolgálni

– jelentette ki.

Megköszönte a kollégáinak is, hogy ebben a nehéz időszakban kitartottak, és erőn felül teljesítettek. Valamint köszönik a vendégeknek a sok biztatást, kedvességet, amit kaptak.

Néhány hónapja az Új Szó Nálunk számolt be róla, hogy átalakítás miatt megszűnhet, vagy legalábbis elköltözhet az Arrabona áruházban található Arrabona Ételbár. A tervek szerint a legfelső emeleten magánklinikát létesítenének, így az ételbár helye meg is szűnne.

A melegszendvicséről híres hely a 42 éve átadott áruház legfelső emeletén a nyitás óta volt megtalálható. A cikkben azt írták, az Arrabona Ételbár nem csak kinézetében hozta vissza a nyolcvanas évek retróélményét, de az ott dolgozók közül is sokan még az eredeti csapatból voltak ott: ismerni olyan dolgozót, aki ma 54 éves, belépésekor pedig 14 esztendős volt.

Kapcsolódó
Tömegével zárhatnak be januártól a vendéglátóhelyek
A tartalékok elfogytak a járvány alatt és valószínűleg a mostani rezsiválságot sokan nem fogják túlélni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik