Mozaik

Közel 700 éves építészeti remeket találtak Magyarvistán

MTI/Kiss Gábor
MTI/Kiss Gábor
Az 1330-ból származó tölgy mestergerenda a Kolozsvártól 14 kilométerre fekvő kalotaszegi Magyarvista református templomában van.

A templomban a budapesti Teleki László Alapítvány a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Rómer Flóris-terv keretében végeztetett dendrokronológiai vizsgálatokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a magyarvistai templomhajó egykori famennyezete és tetőszerkezete, valamint az azokat alátámasztó oszlop és mestergerenda 1330-ban épült – írta meg az MTI.

Így a mai tudásunk szerint Erdély máig fennmaradt legrégibb tető-, illetve födémszerkezetére bukkantak. A kutatások során újabb freskók és régészeti leletek is előkerültek.

A Kolozsvártól 14 kilométerre fekvő település templomában 2022 őszén végezte a dendrokronológiai vizsgálatokat a csíkszeredai Anno Domini Dendrolab csapata.

A vizsgálat és az azt követő laboratóriumi elemzés során bebizonyosodott, hogy a templomhajóban hosszában, középen futó mestergerenda, és az azt alátámasztó faragott oszlop 14. századi, mégpedig az 1320-30-as évek fordulójáról származik

– áll a közleményben.

Az egyik gerendáról megállapították, hogy 1329-1330 telén kivágott tölgyfából készült.

MTI/Kiss Gábor

Kapcsolódó
300 éves istállót varázsolt újjá a kutatóorvos Erdélyben
A Hollandiából hazatelepült kutató „a cannabis a rákgyógyításban” tematikájú minikonferenciával avatja fel a 60 fős erdélyi faluban álló impozáns épületet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik