Mozaik

Márciusban rendezik meg a téli Balaton-átúszást

TÉLI BALATON-ÁTÚSZÁS/FACEBOOK
TÉLI BALATON-ÁTÚSZÁS/FACEBOOK
A táv ugyan rövidebb, de a víz jóval hidegebb, mint nyáron.

Március 3-án rendezik meg a mostanra már hagyományossá vált téli Balaton-átúszást. Az idei már a 3. téli átúszás lesz, melyen az 5-7 fokos tóban kell 1250 métert leúszni.

A Szántód és Tihany közötti távot először Zimány András tette meg 2019-ben. Ekkor még egyedül úszott, következő évben “csak” szervezőként volt jelent és már 15-en vágtak neki. 2021-ben a pandémia közbeszólt, 2022-ban viszont újra 14-en merültek az 5,5 fokos vízbe.

Idén már a Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület vette át a szervezést, így Zimány András is egyéb kötelezettségek nélkül úszhat a jéghideg vízben.

Csak felkészült úszókat várnak, a nevezőknek részt kell venniük a versenyt megelőző kvalifikációs úszásokon a Lupa- és a Rukkel-tóban.

A hidegterápia növeli az izomtónust, erősíti az immunrendszert, csökkenti a gyulladást és a fájdalmat, valamint javítja az általános egészségi állapotot

– mondta Zimány András a likeBalatonnak, hozzátette, hogy aki még nem kezdte el a felkészülést, az az idei megmérettetésről már elkésett.

Kapcsolódó
Megbillent a Balaton
Keszthely és Balatonfűzfő vízállása között 76 centi volt a különbség.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik