30 ezer vetési varjú okoz óriási problémát, az agrárminiszter áttelepítené a madarakat

Nagy István szerint az a legnagyobb baj, hogy a varjú az egyik legokosabb madár.

Az urbanizálódó vetési varjak által a gazdáknak okozott kártételek miatt összehívott agrárfórum lakossági fórummá alakult az ajkai művelődési házban, ahol helyi és országos politikusok kerestek közösen megoldást a városi lakosság és a környékbeli gazdák életét megkeserítő problémára, számolt be róla a veol.hu.

Nagy István agrárminiszter varjúügyben arról beszélt, nem könnyű a helyzet, hiszen rengeteg embert érint ez a kérdés, annak ellenére, hogy az elmúlt harminc évben 87 százalékkal csökkent a védett vetési varjak száma. Hozzátette, hogy a ma élő 30 ezer egyed természetesen ott okoz óriási problémát, ahol beköltözik az ember életterébe.

Mint fogalmazott, a varjú sajnos az egyik legokosabb madár. Megtalálja, hogy hol könnyebb és biztonságosabb számára az élet. Hol nem kell tartania természetes ellenségeitől és hol jut könnyebben élelemhez.

Sajnos mi, emberek is okozói vagyunk annak, hogy a varjak élőhelyet váltanak, aztán a városi embereknek okoznak óriási gondokat. Annak ellenére, hogy mindenki azt szeretné, a kilövés nem lehet megoldás, hiszen a vetési varjú védett madár

– folytatta.

MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

A megoldások között említette ha áttelepítik őket más területekre, vagy az életkörülményeiket költési időszakban megnehezítik azzal, ha a magas fákon lévő fészkeiket szisztematikusan több héten át vízsugárral letisztítják, és azt is megakadályozzák, hogy a közeli utcákban lévő magas fákon újra megtelepedjenek.

A miniszter egy jól megtervezett, tudatos varjúáttelepítési program megvalósítását javasolta az érdeklődőknek, ami emberi odafigyelést és tudatosságot igényel. Hozzátette azt is, hogy a természetvédelmi szakembereknek is jelentős ez a probléma, hiszen a varjú nagyon fontos szerepet tölt be a természetben. Fészke kizárólagos természetes élőhelyet jelent a vörös és a kék vércsének, de ha beköltözik a városba, oda az embertől való félelem miatt a vércse nem követi, így fészkelőhely nélkül marad.

Schwartz Béla ajkai polgármester kifejtette, hogy a miniszter által elmondott megoldásokat a város önkormányzata az elmúlt nyolc évben már mind kipróbálta, és csak azt érték el, hogy az elűzött varjak átköltöztek a szomszéd utcákba, ahol szintén platánok vannak.

A varjak gyérítése marad az egyetlen megoldás

– mondta végül Schwartz.

Kapcsolódó
1800 kormoránt lőttek ki tavaly a Balatonnál
A madár komoly pusztítást végez.