Mozaik

Zalaegerszeg belvárosából „kitiltják” a varjakat

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Megkezdődött a vetési varjak belvárosi fészkeinek eltávolítása a városban.

A részletekről a polgármesteri hivatal földművelésügyi és erdőgazdálkodási szakreferense adott tájékoztatást. Székely Róbert elmondta, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai felmérték a varjúkolóniákat a városban. E szerint 15 telepben közel háromszáz fészek található – írta a Zaol.

A rovarokat, apróbb rágcsálókat, sáskákat,  puhatestűeket is fogyasztó, és ezzel a mezőgazdasági területeken az ember számára is hasznosan ténykedő madár védelem alatt áll, eszmei értéke egyedenként 50 ezer forint.

A környezetvédelmi hatóság engedélye alapján augusztus közepétől fél éven át lehet eltávolítani a fészkeiket.

Az első ütemet követően a további fészkek eltávolítása – faápolással egybekötve – lombhullás után, várhatóan novembertől kezdődik. Ekkor a Deák téren, a Zrínyi úton, a Landorhegyen intézmények közelében lévő varjúfészkek kerülnek sorra.

A város több részén – ahol kevésbé zavaró a jelenlétük az ember számára – háborítatlanul élhetnek a varjak.

Kapcsolódó
Ellepték a varjak Pécset
A varjak fészkét a költési időszak előtt el lehet távolítania az önkormányzatnak külön engedéllyel, utána már csak a fészekkezdeményekhez nyúlhatnak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik