Mozaik

Prágai mintára kisvonatos étterem nyílik Szegeden

Lakásétterem formájában nyithat meg tavasszal az ország első vonatos étterme, amelyet a népszerű cseh Vytopna ihletett.

Csehország fővárosában van egy étterem, ahol  kisvonatok szállítják ki a rendeléseket a vendégeknek. Csepregi Károly és felesége házassági évfordulójuk alkalmából a prágai vonatos étterembe, a Vytopnába látogattak, amely olyan hatással volt rájuk, hogy megfogadták, létrehoznak otthon is egy hasonlót – írta meg a történetet a Webrádio.

A vonatos étterem a tervek szerint tavasszal, mint lakás-étterem indulhat be, amely egyébként tényleg az, hiszen a házuk melletti melléképületben kapott helyet.

A vonat egyébként garden, azaz G-méretű, ami kerti vonatot jelent és időjárásálló, amelyet tulajdonosa a mobiltelefonjáról vezérel. Az 5 “házilag” gyártott mozdonyhoz a család egyik jó barátja készített digitális vezérlést. A kötöttpálya elmegy a konyha mellett és az asztalok között tekereg és olyan elemek is vannak benne, mint hidak, házak, alagutak, sőt még viadukt is. A hidak egyébként felnyithatóak, így biztosítva a zavartalan közlekedést a lakás-étteremben.

Az innivalókat jelenleg 8 vagon szállítja, a sínpár teljes hossza 65 méter, míg a pálya teljes hosszán 18 váltó található, amelyre szükség is van, hiszen a vonatnak 11 asztal és 3 helyiség, valamint a kerti rész között kell szállítania az italokat.

Csepregi Károly érdeklődésünkre elmondta, hogy mivel ételintoleranciával küzdenek, szeretnének figyelni a menü összeállításában arra is, hogy legyenek mentes ételek, mindenki megtalálhassa a maga kedvelt fogását. A tervek szerint visszaköszönne a Balkán közelsége is, a grillezett, sülthúsos vonal.

Mindent a magam kezével készítek, mivel gépész végzettségem van, ezért nem ál távol tőlem a fémszerkezetek építése sem, Most épp a hőszivattyús, padlófűtéses rendszert építem ki az étterembe, ami első körben 14 férőhelyes lesz, de a feleségem meglepetés bulijára 50 fő jött össze és kényelmesen elfértünk. Hosszú távon tehát ez a cél, ráadásul lesz kerthelyiségünk is

– nyilatkozta a Sokszínű Vidéknek Csepregi Károly, aki közben – hogy a szakirányú végzettsége is meglegyen – elvégezte a szakácsképzést is.

A szegedi vonatos étterem neve stílszerűen pedig Pálya udvar.

Kapcsolódó
Leparasztozzák és lecsürhézik a vendégeket, mégis népszerű a középkori étterem Párkányban
Érzékeny lelkületűek itt befejezhetik az olvasást, a középkori paraszti világ iránt érdeklődőknek a további sorok erősen ajánlottak.
Olvasói sztorik