Idén is indulnak zarándokvonatok a csíksomlyói búcsúba

A zarándoklatokra minden korábbinál nagyobb az érdeklődés.

Idén is elindul a Boldogasszony és a Misszió zarándokvonat a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-Start közös szervezésében a csíksomlyói pünkösdi búcsúba, írta az MTI.

A szervezők csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott:

idén 10. alkalommal indul a Misszió Toursszal közös szervezésben zarándokvonat a magyarság talán legfontosabb találkozójára. A Boldogasszony és a Misszió vonaton várhatóan 1600-nál is több zarándok utazik majd.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, a zarándoklat egyházi fővédnöke arról beszélt: minden emberben, akár vallásos, akár nem, ott él a vágy, hogy találkozzon a szenttel.

E találkozáshoz nyitottnak kell lenni és áldozatot is kell hozni érte, erről szól a zarándoklat

– fűzte hozzá.

Csíksomlyó legendája

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni.

 

Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában.

 

A diadal után újból Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

A csíksomlyói vonatok a lelki élmény mellett a magyar-román kapcsolatokat is javítják, a szintén a Misszió Tours által, a lengyelországi Czestochowába szervezett zarándoklat pedig hitet tesz a lengyel-magyar barátság mellett.

A vonatos és buszos zarándoklatokra minden korábbinál nagyobb az érdeklődés. Úgy tűnik, “szétcsúszó világunkban” óriási az igény a kapaszkodókra

– jegyezte meg  Budai László, a szervező Misszió Tours ügyvezetője.

A Boldogasszony zarándokvonat május 25-én, csütörtökön indul és 28-án ér vissza Budapestre. A Misszió, fekvő- és ülőhelyes kocsikkal közlekedő különvonat 26-án, pénteken délután indul, majd a szombati fogadalmi búcsú után este visszaindul és pünkösdvasárnap reggel érkezik Budapestre.

A zarándoklatok részletes programja megtalálható az utazási iroda honlapján.

A boldogasszony vonat lelki vezetője Felföldi László pécsi megyés püspök, a Misszió Zarándokvonat lelki vezetője Böjte Csaba ferences szerzetes lesz.

Kapcsolódó
Erőt ad a családoknak Csíksomlyó, a magyarság szíve
Idén is megy zarándokvonat, mely mozgó kápolna lesz.