Mozaik

Döbbenetes adat: 2,5 millió rágcsálót pusztítanak el Magyarországon a baglyok

Getty Images
Getty Images
Továbbra is Túrkeve a fülesbagoly-nagyhatalom.

Az MME  idén is a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatok országos felméréséhez január végén. A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább 550 településén, 957 helyszínen, 9 975 erdei fülesbagoly telelt, olvasható az MME közleményében.

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, óvodák és iskolák, összesen 386 felmérő vett részt.

Ennek köszönhetően Magyarország összes megyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok. Az MME, a média és a lakosság együttműködésének sikerét az is jól mutatja, hogy 2023-ban 149 olyan településről kaptak információkat, ahonnan 2018 óta minden évben.

A megismételt számolásoknak köszönhetően évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók csillagászati száma lehet.

Figyelembe véve egy-egy erdei fülesbagoly legalább napi átlag 2,5 egér vagy mezei pocok méretű zsákmányállat-igényét, kicsivel több mint három téli hónap 100 napos telelési időszakával számolva, a felmérés alapján biztosan Magyarországon tartózkodó 9 975 bagoly minimum 2 493 750 példány mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztít el a 2022/2023-as telelési időszakban.

Hozzátették, ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva) több mint 62 tonna!

A gazdálkodóknak ennyi mezőgazdasági kárt is okozó egér és pocok ellen nem kell drága és a környezetre is veszélyes irtószerekkel védekeznie, mert ezeket a baglyok teljesen ingyen, biológiai úton, plusz környezetterhelés nélkül távolítják el a földekről.

A felmérés egyéb részletei, érdekességei:

  • ezernél is több baglyot számláltak Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdó-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben;
  • idén is Túrkevén nappalozott a legtöbb erdei fülesbagoly: 555 egyed;
  • tizenegy településen találtak száznál több telelő erdei fülesbaglyot: Túrkeve (555), Kisújszállás (337), Dévaványa (323), Hódmezővásárhely (216), Karcag (179), Tiszavasvári (152), Nagykörű (127), Kuncsorba (126), Tiszapüspöki (117), Makó (115), Kengyel (103);
  • Budapesten összesen 7 kerületben sikerült 10 erdei fülesbaglyot találni;
  • online űrlapon (lakossági megfigyelők) 303 megfigyelés érkezett
Kapcsolódó
Bölények segítik a baglyokat az Őrségben
A vadkamerák nagy meglepetéseket tartogattak az Őrségi Nemzeti Parkban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik