Mauritániáig repült Flipper, a jeladós magyar gulipán

Flipper volt a Magyarországtól legtávolabb megkerült hazai jelölésű gulipán.

Január végén egy Magyarországon jelölt gulipán hullott el Mauritániában – írta a Magyar Madártani Egyesület. A gyűrűs madár tetemére az Atlanti-óceán partjánál, a főváros közelében bukkantak.

A gulipánt még tavaly május 25-én a fészkelőterületén, a Dunatetétlen határában elterülő Bába-széken fogták be és látták el GPS jeladóval. A szakemberek akkor a Flipper nevet adták a megjelölt madárnak.

A súlyos aszály miatt Flipper már tavaly július elsején elhagyta Magyarországot. A nyarat Olaszországban töltötte, majd október végén átrepült Tunéziába, végül Algéria, Marokkó, és a Nyugat-Szahara érintésével Mauritániába érkezett.

A szakembereknek gyanússá vált, hogy a gulipán jeladója napok óta egy helyről jelez, ezért akcióba lendültek. A madarászok útmutatásai alapján egy helyi lakos (Frédéric Marret), felkereste az adott helyet és megtalálta a gulipán tetemét.

Kiskunsági Nemzeti Park

Magyarországon eddig kétezer gulipánt gyűrűztek, amelyek közül 32 példány került meg külföldön. Korábban Afrikában kettő magyar gyűrűs gulipánt találtak, 1955-ben és 1977-ben, Tunéziában.

A gulipán fokozottan védett, márciustól novemberig lehet megfigyelni a síkvidékek szikes tavain vagy sekély időszakos kiöntéseken. Vonuló madárfaj, a telet elsősorban a Földközi-tenger partvidékein, és Északnyugat-Afrika partvidékein tölti.

Kapcsolódó
Alighogy megjött, máris visszaindult Afrikába egy jeladós madár
A kanalasgémek őszi vonulása jellemzően augusztus vége és október eleje között zajlik.