Mozaik

Barnás víz folyik a csapból a Velencei-tó környékén

MTI/Cseke Csilla
MTI/Cseke Csilla

Nadaptól Velencén át Gárdonyig a teljes Velencei-tó területén fokozódtak az ivóvíz tisztaságával kapcsolatos panaszok az elmúlt hetekben, írja a feol.hu.

A lap cikke szerint a lakosság ugyan időről időre tapasztalta már korábban is, hogy barnás, szagos folyadék érkezik a csapból, ám az elmúlt időszakban ez a jelenség fokozódott. Ezekre a panaszokra reagált nemrégiben a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. is, amely a térségben az ivóvíz-szolgáltatásért felel.

A panaszokra magyarázattal is szolgálnak: mint kiderült, az ercsi ivóvízbázisig húzódik az ok, amelyet a szolgáltató határérték közeli vas- és mangántartalmú Duna-vízzel lát el. Az pedig, hogy milyen a kitermelt víz minősége, javarészt a Duna vízállásától függ – áll a DRV közleményében.

Az ivóvíz vas- és mangántartalma, miközben a vízvezetéken keresztül halad, leülepszik, időnként pedig ez keveredik fel – például akkor, ha valahol csőtörés van. Ettől zavaros a víz, állítják a szakemberek.

Az elmúlt időszakban meglehetősen alacsony volt a Duna vízállása, ezért a kivett ivóvíz is koncentráltabb vas- és mangántartalommal rendelkezik. Ez eredményezte a nagyobb mértékű lerakódást. Az pedig, hogy mindezzel egy időben sokkal több volt a csőtörés is, már csak „hab a tortán”. Így tehát nem csoda, ha Gárdonyban, Kápolnásnyéken, Nadapon, Sukorón vagy éppen Velencén a lakosság zavaros vagy alig csordogáló ivóvízzel találkozik.

Ez egyébként a DRV szerint „továbbra is megfelel a jogszabályi előírásoknak”, vagyis elméletileg iható, de dolgoznak a probléma megoldásán.

Kapcsolódó
Fontos lenne nagy tavainknak a tavaszi eső
Már érezhető némi javulás, de sok múlik a következő időszakon.
Olvasói sztorik