Mozaik

Csodás bolygósorakozót láthatunk az égen

MTI/Komka Péter
MTI/Komka Péter
Szabad szemmel is látható lesz a három legfényesebb égitest.

Március 23-án és 24-én az éjszakai égbolt három legfényesebb égiteste, a Hold, a Vénusz és a Jupiter formáz szabad szemmel is könnyen megfigyelhető együttállást az égen – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

A három égiteszt mellé a Vénusztól 5 fokra járó Uránusz is “beáll a sorba”, bár a bolygót csak távcsővel lehet majd megpillantani. Az égitestek megfigyeléséhez nem kell semmilyen segédeszköz, elég, ha a kitakarástól mentes nyugati horizont fölé tekintünk.

A március 23-i együttállás 18:30 perckor lesz jól látható. A halványabb Jupiter 6 fokkal, az éppen kétnapos holdsarló 17 fokkal, a Vénusz pedig 26 fokkal jár majd a horizont fölött.

Március 24-én a holdsarló feljebb emelkedik, már a Vénusznál is magasabbra ér. Érdemes lesz az együttállást az egyre sötétedő égen tovább követni, mert egyre szebb részletek bukkannak majd fel.

A háromnapos holdsarlón felbukkan a hamuszürke fény, az éjszakai oldal halvány derengése. Egy kézi kistávcsővel nem csak a holdtengereket lehet majd megfigyelni a Hold megvilágítatlan oldalán, de kis szerencsével még a holdsarló csúcsáról látszólag elváló világító krátercsúcsok is láthatóak lesznek. A holdsarlótól 3 fokkal balra fölfelé irányítva kézitávcsövünket, az Uránusz bolygót is megpillanthatjuk egy zöldes színű, halvány csillagként.

Kapcsolódó
Lélegzetelállító felvétel készült a Holdról
Andrew McCarthy kaliforniai asztrofotós legújabb felvételén ámul a fél világ.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik