Mozaik

Így búcsúzott az évtől a sarlós Hold és a Vénusz kettőse Tatánál

Somogyi Zoltán gyönyörű felvétele igazán lenyűgöző.

A Hold és a Vénusz bolygó, amit a népnyelv csak Esthajnal csillagként emleget, csodás együttállást mutatott a minap. A két égitest együtt haladt útján december 29-én, a Holdnak már csak a sarlója látszott. Szerencsére az ég teljesen tiszta volt, így a megkapó égi jelenséget szépen megfigyelhettük.

A tatai fotós, Somogyi Zoltán nem mindennapi környezetben, hanem a csodaszép tatai várnál örökítette meg a két égitest mozgását, és szerkesztette egy varázslatos képpé, írja a Kemma.

A sorozatfelvétel a napnyugta kezdetétől a holdnyugtáig készült 3 órán át.

A végső felvétel 15 darab, egyenként készített képből áll, nyolcperces expozíciós időközökkel, amelyeket egy programban összesített.

A felvételkészítés közben minden egyes képet egyedi beállításokkal kellett felvenni, hogy a hold az előtérrel látható maradjon. Nehézséget okozott még, hogy kezdett fagyni, ami megkövetelte, hogy a gépet folyamatosan ellenőrizzem, a deresedést meggátolva. A sorozat végére a tó vize is befagyott

– mondta el a fotós a portálnak.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Pixabay

Aggasztó légköri jelenségek a világító felhők létrejöttében
Káprázatos látvány az éjszakai égbolton.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik