Ezek a kék színű, elektromos éjszakai felhők világszerte megfigyelhetőek a NASA jelentése szerint, írja a Mother Nature Network.
Minden évben látható öt-tíz napig az éjszakai égbolton az Antarktisz és az Északi-sark körül a szokatlan és látványos jelenség, a fluoreszkáló felhők (NLCs) vagy a poláris mezoszférikus felhők (PMC-k) néven ismert optikai égi tünemény. A felső légkörben figyelhető meg szürkületkor vagy éjjel. Általában egy órával napnyugta után, vagy ennyivel napkelte előtt a legszebb azokon a nyári heteken, amikor a mezoszféra hőmérsékleti és páratartalmi viszonyai kedvezőek.
A fluoreszkáló felhők a mezoszférában helyezkednek el 76 és 85 kilométeres magasságban, és csak akkor láthatóak, ha a Nap már a horizont alól világítja meg őket, amikor a légkör alsóbb rétegei már sötétségbe borultak a Föld árnyékában. Első ízben 1885-ben írták le a jelenséget.
Csak bizonyos körülmények közt tűnnek fel, és ha láthatóak, az a felső légkörben történt változásokra utalhat. Felfedezésük óta a megfigyelések gyakorisága, fényessége és nagysága növekedett, ami egyes tudósokat arra a feltételezésre indított, hogy ez a klímaváltozással is összefüggésben lehet.
Amikor a NASA elindított egy léggömböt Svédországból az Északi-sarkon keresztül Kanada felé, hogy 2018 júliusában megfigyelje a felhőket, az csak a kezdet volt. A ballon öt nap alatt 6 millió nagy felbontású képet vett fel, amelyeket a lenti videó is bemutat.
Ez az első alkalom, hogy a felső légkörben a nagyobb gravitációs hullámokból a kisebb áramlási instabilitásokra és a turbulenciára reagáló energiaáramlást sikerült megjeleníteni. Ezekben a magasságokban a szó szoros értelmében láthatóak a gravitációs hullámok , ahogy a tengerparton az óceán hullámai.
– nyilatkozta a NASA sajtóközleményében Dave Fritts, a PMC Turbo misszió vezető kutatója.
A NASA szerint az éjszakai felhők viszonylag új jelenség, az első észrevételeket 1885-ben tették, néhány évvel azután, hogy a Krakatau vulkán 1883-ban kitört, tonnányi vulkáni hamut küldve a légkörbe.
A Tunguska meteor feltűnésekor, 1908-ban újra megfigyelték a jelenséget Szibériában. 2007-ben a NASA fellőtte az AIM műholdat (Aeronomy of Ice in the Mesosphere – a mezoszférában lévő jég aeronómiája, vagyis fizikai-kémiai tulajdonságai és folyamatai), hogy tanulmányozza az elektromos felhőket, és többet megtudjon kialakulásuk körülményeiről.
Az AIM és más kutatások kimutatták, hogy a felhők képződéséhez három dologra van szükség: nagyon hideg hőmérsékletre, vízgőzre és meteorikus porra. A vízgőz képes megülni a meteorikus poron, amíg létrejön a megfelelően hideg hőmérséklet.
– mondta el James Russell, a Hampton University légköri kutatója.
A meteorikus poron képes a vízgőz megülni, amíg létrejön a megfelelő hideg hőmérséklet.
Aggasztó oka lehet a jelenségnek
A kutatók úgy vélik, hogy a gyönyörű jelenség a felső légkörben megnövekedett nagy metánmennyiség miatt jöhet létre.
Amikor a metán belép a felső légkörbe, komplex reakciósorozattal oxidálódik, hogy vízgőz képződjön. Ez az extra vízgőz kell ahhoz, hogy jégkristályok jöjjenek létre, és megszülessen a fluoreszkáló felhők jelensége
– tette hozzá Russell.
Mivel a metán egy olyan hőcserélő üvegházhatású gáz, amely nagyjából 30-szor nagyobb hatású, mint a szén-dioxid, ezek a felhők tulajdonképpen olyanok, mint egy szénbánya kanárijai, ragyognak a sötétségben, de a jelenlétük nem feltétlenül indokolt és megnyugtató. A Geophysical Research Letters-ben készült tanulmány alátámasztotta azt a feltevést, hogy az emberi tevékenységek miatt növekedett meg a metán és a vízgőz mennyisége a Föld légkörében, és emiatt lett egyre élénkebben látható a fluoreszkáló felhőknek vagy világító éjszakai égboltnak nevezett jelenség.
Kiemelt kép: Flickr/David Cartier, Sr.
