Mozaik

Hatékony poloskacsapdát fejlesztettek magyar kutatók

wikimedia commons
wikimedia commons
Az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK NÖVI) kutatói mesterséges hőforrást alkalmaztak a találmányukban.

A kiskertekben, a növénytermesztő fóliasátrakban nagy kárt tudnak tenni a paradicsom-, a paprika- és a többi vetemény szívogatásával. Ráadásul az utóbbi időben több inváziós poloskafaj – mint például a márványos poloska (Halyomorpha halys) vagy a vándorpoloska (Nezara viridula) – is megjelent hazánkba.

Az ATK NÖVI kutatói most egy teljesen új megközelítésű csapdázási módszert fejlesztettek ki e poloskafajták ellen, az eredményeket bemutató publikáció pedig az Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae nemzetközi tudományos folyóiratban jelent meg – írta meg a napi.hu.

A saját tervezésű és kivitelezésű új csapdatípus azon alapszik, hogy ezek a fajok szeptemberben, októberben, vagyis a telelőre vonulás időszakában olyan helyeket keresnek, amelyek jobb túlélést biztosítanak számukra. Ezek általában a környezetüknél melegebb, jól védett, sokszor ember építette tereptárgyak, lakások. A kutatók által kifejlesztett csapdák mesterséges hőforrást alkalmaznak a poloskák csalogatására.

A fűtött csapdák alkalmazása éppen abban az időszakban eredményes, amikor a feromoncsapdák hatékonysága lecsökken. Így a poloskák elleni védekezés hosszabb időszakra kibővíthető, ezzel is segítve a kártevők további gyérítését.

A fejlesztés során a csapdatesten belül elhelyeztek egy termosztáttal szabályozott fűtőlapot, amelynek segítségével a kísérleteik alapján meghatározott megfelelő hőmérsékletet folyamatosan lehet biztosítani, ezzel a poloskáknak kedvező telelőhelyet imitálnak.

A csapdákat október folyamán helyezték ki egy poloskák által kedvelt telelőhely előtt, ahol főként márványos poloskák gyülekeztek nagy egyedszámban. A mesterségesen fűtött csapdák mellé fűtetlen kontrollcsapdákat is kihelyeztek.

A poloskák napszaki aktivitásuknak megfelelően a délutáni napos órákban szignifikánsan nagyobb számban vonultak be a fűtött csapdákba. Egy átlagos csapdázási napon, mindössze ötórás működés során a csapdázási terület közelében felvételezett márványos poloskák átlagos egyedszámának a 13 százalékát csalogatták be a fűtött csapdákba.

Az új csapda teljesen környezetbarát, nem tartalmaz semmiféle toxikus kémiai anyagot, és a lakosság által is alkalmazható.

Kapcsolódó
Támadnak a poloskák, így védjük a gyümölcsöket
Ehetetlenné teszik a zöldséget, gyümölcsöt a poloskák, de van egy hatásos módszer a távoltartásukra.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik