Kihirdették a döntősöket a Magyarország Tortája versenyen

Hat meseszép torta maradt versenyben.

A Magyar Cukrász Ipartestület tizenhetedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt.

A versenyre a magyar cukrászat hagyományain alapuló, főként magyar alapanyagokra épülő tortákat vár az Ipartestület. Idén az új, kreatív ötletek mellett, olyan specialitásokkal is lehetett nevezni, amelyek már korábban bizonyítottak a cukrászdákban.

Magyar Cukrász Ipartestület

Az idei verseny újdonsága volt, hogy a felsorolt nemzeti értékekből és Hungarikumokból összeállított alapanyagkosárból legalább egyet fel kellett használni a tortáknál: újfehértói fürtös meggy, kalocsai fűszerpaprika-őrlemény, tokaji aszú, magyar akácméz, gyógynövények.

Magyar Cukrász Ipartestület

Az idei versenyre 35 torta nevezése érkezett. Érdekesség, hogy bár a választható alapanyagok közül csak egyet volt kötelező felhasználni, sok versenyző akár két-három összetevőt is kombinált a tortájában.

A kötelező elemek és a gyümölcsök mellett idén több tortában megjelent a tejbegríz és a sajt, a választható gyógynövények közül pedig szinte mindegyiket használták a versenyzők.

Az idei döntős torták:

BETYÁROS MÁLNA – Füredi Krisztián – Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső
CSERSZEGI FŰSZERES-MANDULÁS TORTA – Németh Béla – Sütibolt, Keszthely
MANDULA KAJSZI – Sztaracsek Ádám – Jánoska Cukrászda, Komárom
MERENGŐ – Szabóné Tarján Barbara – Nonna Desszertbár, Szada
SPICCES FÜGE RESPEKTUS – Lakatos Pál – Levendula és Kert Cukrászda, Szigetszentmiklós
TIHANYI ECHO – Antipina Iuliia – Cakes & More by Garannikova, Budapest

Magyar Cukrász Ipartestület

A szakmai zsűri három fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. A döntőben a tortákat a zsűri jelenlétében, az ipartestület tanműhelyében kell elkészíteni a versenyzőknek, ahol a zsűri ismét meghatározott jellemzők szerinti pontozással választja meg a győztest.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai támogatásával idén is megrendezi a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt. Az első zsűrizést követően, melyet 2023. április 20-án tartanak, a döntőre júniusban kerül sor a Magyarország Tortája döntővel párhuzamosan.

Mindkét verseny győztesét augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először.

Kapcsolódó
Megvan Magyarország idei tortája
2022-ben 28 tortát neveztek a versenybe, ebből öten jutottak be a döntőbe, ahol a nagykőrösi cukrászda alkotása lett az első helyezett.