Május elején a Gébics Természetvédelmi Egyesület, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei közösen gyűrűztek rétisas fiókákat Gemencen és annak környékén.
Az egyesület arról számolt be Facebook-oldalán, hogy összesen 9 fészekben 17 fiókára került jelölőgyűrű. A fészekaljak meglehetősen nagy szórást mutattak, csaknem 5 hetes különbség volt a legkisebb és a legnagyobb fióka között a felkeresett fészkeknél. Idén is volt egy olyan fészek, melyben 3 sasfióka nevelkedett.
A gyűrűzés mellett a táplálékmaradványokat is feljegyezték és dokumentálták. A fő táplálék a hal, melyet a mostani tartós dunai vízállásnál könnyen zsákmányul tudnak ejteni és ezekkel a fiókákat sikeresen fel tudják nevelni.
A rétisas rendszerint magas fákon költ, az emberi zavarást – főleg fészekfoglaláskor és a kotlási időszakban – nehezen viseli. Ha a költés meghiúsul, másodköltésbe már nem kezdenek.