Mozaik

Száz méterről is hallható a berki tücsökmadár összetéveszthetetlen éneke

Mészáros Csaba / KMNPI
Mészáros Csaba / KMNPI

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületét járva ezekben a hetekben sokfelé hallhatóak a berki tücsökmadarak jellegzetes, pirregő éneke.

A park honlapján megjelent írás szerint a három hazai tücsökmadár-faj (réti, nádi, berki) közül a berki tücsökmadár az, amelyik nem ragaszkodik a vizek közvetlen közelségéhez. A víztől azonban nem szakad el, mert legkedveltebb élőhelyei a vizek közelében fekvő sűrű, csalitos ligetek, erdőfoltok, illetve a nedves talajú cserjés-bokros részek. Országosan elterjedt madár, de a száraz, fátlan térségeket kerüli, ezért a Körös-Maros Nemzeti Parkon belül elsősorban a folyók hullámterein lévő erdőkben, és vizek közelében költ.

A Kis-Sárréten több ponton is lehet vele találkozni, pontosabban hallható a jellegzetes énekét. Rendkívül rejtett életmódú madár, éneke alapján azonban jelenléte jól azonosítható. Míg a nádi és a réti tücsökmadár hangja monoton, egytagú pirregés, és csak gyakorlott fül tudja biztonsággal elkülöníteni a hangokat, addig a berki tücsökmadár kéttagú pirregése, zizegése mással össze nem téveszthető. Éneke igen erőteljes, akár száz méter távolságból is hallható.

A nádi és réti tücsökmadárnál később, április végén, május elején érkezik, és május közepén kezd költésbe. Rejtett életmódjából adódóan fészkét is rendkívül jól álcázza: a sűrű, fásszárú növényzet dús aljnövényzetében, magaskórós, csalános helyen a talajra, vagy a talaj közelébe építi. Évente egyszer költ, 4-6 tojást rak. Későn érkezik és viszonylag korán távozik, augusztus végén, szeptember elején már úton van az Egyenlítő környékén található, afrikai telelőterületei felé.

A berki tücsökmadár kifejezetten rovarevő, az erdők sűrű aljnövényzetében rovarokat, férgeket, csigákat fogyaszt.  Különleges élőhely-választása miatt állománya a madártani szakemberek szerint némi csökkenést mutat, a Kis-Sárréten azonban, figyelmesen kirándulva, május-júniusban sokfelé hallhatjuk még jellegzetes énekét.

Kapcsolódó
Harmadszor tévedt pettyes kakukk hazánkba
Korábban 2005-ben és 2014-ben észlelték Magyarországon.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik