Mozaik

Brutális mennyiségű ragadozót telepítettek a Balatonba

Facebook / Balatoni Hal
Facebook / Balatoni Hal
Szivornyás leengedéses módszert alkalmaztak.

Előnevelt kősüllőket telepítettek több helyszínen – írta a Balatoni Halgazdálkodási Zrt.

A Balatoni Halgazdálkodási Zrt idén már több alkalommal számos helyszínen végzett jelentős mértékű haltelepítést. Áprilisban 280 ezer előnevelt csukát, májusban 25 ezer menyhalat, június másodikán 20 ezer darab előnevelt balinivadékot telepítettek a tóba.

Balatoni Halgazdálkodás

Június 8-án 240 000 darab előnevelt kősüllőt telepítettek a Balatonba, három helyszínen.

Facebook / Balatoni Hal

A mennyiséget arányosan elosztva telepítették, az első kör a fonyódi kikötőbe érkezett, ahol 80 000 darab előnevelt kősüllőt engedtek le a vízbe. A következő helyszín a balatonlellei kikötő volt, ahol szintén 80 000 darab egyed került kihelyezésre. A napot a balatonszemesi kikötőben zárták a harmadik halas káddal.

A 2009. augusztus 25-én alakult társaság fő feladata a Balaton ökológiai szemléletű halgazdálkodásának megvalósítása.

Elsődleges cél a halgazdálkodás olyan módon történő átalakítása, ami a horgászat számára értékes halfajokból – a javuló vízminőség mellett is – optimális fogás elérését biztosítja.

Kapcsolódó
Több mint 2000 kiló szürkeharcsát telepítettek a Tiszába
Az Alsó-Tiszán, Mindszentnél és Szegednél engedték a folyóba a több mint 6000 darab egynyaras szürkeharcsát.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik