Mozaik

Ezek lettek a Balaton legjobb borai

pexels
pexels
A XX. Balatoni Borok Versenyén a legtöbb díjat a Garamvári Szőlőbirtok nyerte el.

A Balatoni Borrégió legnagyobb borversenyének díjátadóját Veszprémben rendezték meg a Megyeháza Szent István termében.

A versenyen a Balatoni Borrégió mind a hat borvidéke képviseltette magát: érkeztek tételek a Badacsonyi, a Nagy-Somlói, a Zalai, a Balatonboglári, a Balaton-felvidéki és a Balatonfüred-Csopaki Borvidékről is – derül ki a Balatoni Szövetség közleményéből, amit a Hírbalaton tett közzé.

Idén 58 termelőtől 230 borminta érkezett, az eredmény pedig 40 arany, 169 ezüst, 18 bronz minősítés és 3 okleveles elismerés.

A bírálatra a Balatoni Szövetség szervezésében, a Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség szakmai segítségével került sor 2023. május 24-én Balatonfüreden, a Hotel Annabellában. A verseny támogatói – a Veszprém-Balaton 2023 EKF program mellett – az Agrárminisztérium, a Balatoni Fejlesztési Tanács, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Balatoni Borrégiós Tanács voltak.

A bírálók névsorát a régió borászai mellett neves szakírók, borakadémikusok gazdagították, a szakmai zsűri elnöke dr. Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus volt.

A XX. Balatoni Borok Versenye fődíjas borai:

  • A Balatoni Borrégió Legjobb Fehér Bora 2023. címet a Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet Cirkáló rajnai rizling 2022. bora nyerte.
  • A Balatoni Borrégió Legjobb Vörös Bora 2023-ban a Garamvári Szőlőbirtok Sínai hegy Cabernet Franc 2019. bora lett.
  • A Balatoni Borrégió Legjobb Rozé Bora 2023-ban a Szabó és Fia Borpince Kékfrankos rozé 2022 bora.
  • A Balatoni Borrégió Legjobb Pezsgője 2023. címet a Garamvári Szőlőbirtok Garamvári Lellei Furmint Brut 2019. pezsgője kapta.
  • A Balatoni Borrégió Legjobb Desszert Bora 2023-ban Mészáros József sárgamuskotály 2021. bora lett.
  • A Balatoni Fejlesztési Tanács különdíját -a versenyben legmagasabb pontszámot elért bor- a Villa Gyetvai Borbirtok Kékfrankos 2021. bora kapta.
  • A Balatoni Borrégió Tanácsának különdíját a verseny legeredményesebb termelője, a Garamvári Szőlőbirtok kapta.
  • Veszprém Város különdíját a Konyári Pince Kékfrankos 2021. bora nyerte.
  • A VEB2023 Európa Kulturális Fővárosa különdíját a Fodor Borbirtok Aszófői rajnai rizling 2021. bora kapta.

A Balatoni Szövetség a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programmal együttműködve 2021-ben új alapokra helyezte a borrégió egyik legrangosabb szakmai mustráját, ez az együttműködés folytatódott tovább az idei évben is.

Kapcsolódó
Íme a Balaton idei legjobb 30 fagyizója
Természetesen nem hiányzik a listából a Balaton fagyija 2023-as versenyének győztes fagyizója sem.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik