Mozaik

Ez lett a Balaton fagyija 2023-ban

Pixabay
Pixabay
18 fagylaltkölteményt neveztek be a Balaton környéki fagylaltozók.

Kihirdették a Balaton Fagyija verseny idei győztesét.

A Balatoni Turizmus Szövetség 2014 tavaszán a Nyitott Balaton kampány keretében szervezte meg először a Balaton Fagyija versenyt. Az idén immáron 10. alkalommal megrendezésre kerülő verseny célja a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése.

A jubileumi versenyt egy gyenesdiási cukrászműhelyben rendezték meg. A Bringatanya Fagyizó Somogyi Fagylaltműhelyében a cukrászmesterek már reggel fél 7-kor egy előzetesen összeállított ütemterv és sorrend szerint kezdték a fagylaltok készítését.

Az édes pályaművek elkészítésére fagylaltonként 35 perc állt a versenyzők rendelkezésére. 

Facebook / Nyitott Balaton

A zsűri többféle szempont alapján pontozta a finomságokat, a megjelenés mellett az ízek harmóniája, az állag, és a kreativitás is hangsúlyosan szerepelt, valamint elsőbbséget élvezett a Balatonra jellemző alapanyagok felhasználása.

A nevezett fagylaltkreációk közül a 2023. évi győztes a balatoni tövises mangó sorbet lett, melyet a balatonalmádi Amaretto Fagyizó mestere készített.

Három különdíjat hirdettek, melyeket a Bagaméri Fagyizó édes csalogány fagylaltja, a Sissi Kézműves Fagylaltozó “egyszerűen túrógombóc fagylalt” nevű kreációja, és a Vitorlás Fagyizó sajtos-tejfölös lángos fagylaltja érdemelte.

A szervezők a Balaton Fagyijának megválasztott fagylalt receptjét mindenki számára elérhetővé, szabadon felhasználhatóvá teszik, így a Balaton régió bármely cukrászdája, és fagylaltozója elkészítheti a nyertes nyalánkságot.

Kapcsolódó
Idén is megválasztják a Balaton fagyiját
A verseny célja a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése.
Olvasói sztorik