Mozaik

Alighanem a világon először párzott fekete és fehér gólya, a fiókáik is különböző színűek

A világ valószínűleg első dokumentált párzása zajlik fekete és fehér gólyák között Németországban, az alsó-szászországi Lüder településén, számoltak be róla madarászok a Facebookon.

A poszt szerint a nőstény fekete gólya és a hím fehér gólya még tavasszal talált egymásra. Előbbit már a korábbi években is megfigyelték a környéken, akkor még sikertelenül közeledett a fehér társaihoz. Idén viszont szerelemre lelt.

Az eset tényleg rendkívül érdekes, mert a két fajnak nagyban eltér az életmódja. A bejegyzésben kitérnek rá, hogy már a fészeképítésnél is voltak különbségek a pár két tagja között. A fekete gólya mohával bélelte ki a fészket, amit aztán a fehér kidobált és füvet hordott a helyére.

A nőstény április 19-én három tojást rakott, ebből május végén két fiatal madár kelt ki. És ami a legcsodálatosabb, hogy mindkettő más színű, az egyik fehéresebb, a másik feketésebb.

Az etetéssel kapcsolatban is merültek fel viszont problémák, mert a szülők nem értenek egyet. A fehér gólya inkább egereket és rovarokat visz a fiókáknak, míg a fekete inkább halat fog nekik.

Állítólag mindkét madár pompásan fejlődik, ez a friss fotókon is jól látszik. Várhatóan egy hét múlva ki is repülnek.

A madarakat egyébként már tudósok is tanulmányozzák, a két szürke gólyát pedig meg is gyűrűzték annak érdekében, hogy ha megkerülnének valahol, nyomon tudják őket követni.

A gólyavilágban a közelmúltban több érdekesség is történt, egy pár például fára fészkelt, Izraelben nyíllal átlőtt gólyát fotóztak, korábban pedig egy oroszlán ejtett zsákmányul egy gólyát.

Kapcsolódó
Embernagyságúra is megnőhet a világ legnagyobb gólyaféléje
Ráadásul színezete miatt nagyon impozáns madár.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik