Mozaik

Gigantikus lapátorrút fogtak Szegeden

Magyarországon alig néhány horgászvízben él lapátorrú tokhal, ezért bravúros teljesítmény Atkári Richárd fogása.

Különös halat fogtak Szegeden – írta a Pecaverzum.

A szegedi Lencsés horgásztavon próbálkozó sportember nem mindennapi zsákmánynak örülhetett.

A nógrádi Maconkai-víztározó ebből a szempontból kivételes hely, ott idén már hét darab lapátorrú tokot is fogtak, amelyek közül az egyik Európa-rekord lett, de a Lencsésen még nem láttak ilyen furcsa szerzetet.

Atkári Richárd rendszeresen kijár a 7,5 hektáros Lencsés Horgásztóhoz, és így tett július 4-én, kedden is.

Három librás bojlis botján, 0,35-ös monofil főzsinóron, 0,35-ös fluorocarbon leaderen, 4-es horog mellett 20 milliméteres, tigrismogyorós bojlit kínált fel. 11 óra tájékában „brutális, füstölős kapásra” lett figyelmes. Még sohasem hallotta a kapásjelzőt ilyen hangot kiadni, olyan erővel húzta a damilt az uszonyos, hogy először nem tudta milyen hal lehet a horog végén.

Szerencséjére éppen megérkezett az egyik barátja, aki segített neki.

Facebook / Atkári Richárd

Mondtam, hogy muszáj lesz megszákolni valahogy, mert felszabdalja magát a damillal. Végül az orránál fogva sikerült belevezetni, a farka így is kilógott a szákból

– vázolta a közel félórás fárasztás végkifejletét a portálnak Atkári Richárd.

A lapátorrú tokot halmatracra fektették, a rátekeredett szereléket levágták róla, miközben vízzel locsolták. A fényképek elkészítését és a hal visszaengedését már csak a mérlegelés előzte meg, amelynek során kiderült, hogy 21 kilós és 140 centiméteres volt a zsákmány.

Kapcsolódó
Országos rekordot döntött a gigantikus lapátorrú
31,5 kilós idegenhonos halóriást fogtak Maconkán.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik