Mozaik

Erős viszketést és duzzanatot okoz a kullancslégy csípése

Getty Images
Getty Images

Magyarországon több faja is őshonos a kullancslégynek, aminek rendszertanilag nincs köze a kullancsokhoz, mert igazából egy légy fajta, de a szúrása miatt ezt az ijesztő nevet kapta. Egyre nagyobb számban terjednek nálunk, az éghajlat, a környezet kedvező számukra, írja a Bors.

Sár József entomológus a lapnak arról beszélt, az állat mérete változó, a legkisebb két milliméter, de ő már találkozott egy centi nagyságúval is.

Hazánkban leggyakrabban a ló-kullancsléggyel és a szarvas kullancsléggyel találkozhatunk, akár erdőkben túrázva, akár istállók környékén.

Egyik kellemetlen tulajdonsága, hogy a testük, pontosabban a kitinvázuk, olyan mintha gumiból lenne, így egyszerűen nem lehet őket leütni. Volt velük kalandom egy szarvasetetőben, ahova betévedtem egy munkatársammal és pillanatok alatt elleptek minket. Képtelenség volt megszabadulni tőlük és menekülnünk kellett. Lehet, hogy a szarvasokat várták, de úgy látszik, mi is megfeleltünk volna nekik. Az emberi testből áradó szén-dioxid és a hő kibocsájtást érzékelték, ahogy a szúnyogok és a többi vérszívó rovar, de alapvetően a madarak és az emlős állatok a kiszemeltjeik

– mondta, hozzátéve, hogy a kutyákra is veszélyt jelenthetnek. A más rovarokra veszélyes vegyszerek nem hatásosak ellenük, egyedül az alapos beöltözés lehet hatásos, ami főleg ebben a melegben szinte lehetetlen.

A kullancslegyek csípésé erős viszketést és duzzanatot okoz.

Sár József, aki már bejárta a világot, úgy találta, hogy ez egy nagyon elterjedt faj, de érdekes módon nem emlékszik arra, hogy Dél-Amerikában az őserdőkben találkozott volna velük.

A kullancslégy elsősorban azokra jelent veszélyt, akik allergiások a csípésükre, akiknél a mérgük anafilaxiás sokkot vált ki, ami alapvetően a darazsaknál és a méheknél jellemző. Ilyenkor azonnal orvoshoz kell menni. A saját fiamnál tapasztaltam ilyen reakciót, amikor a fején megszúrta egy lódarázs. Néhány perc múlva hevesen vert a szíve, nagyon izzadt, szédült, alig kapott levegőt. Szerencsére időben elértünk egy rendelőt, ahol azonnal, infúziót kapott, és ettől rendbe jött. Hasonló tüneteknél csak azt tudom ajánlani, hogy ne próbálkozzunk mással, a megoldás egy orvos

– zárta gondolatait.

Kapcsolódó
7 tipp a kullancsmentes kertért
Előzzük meg a veszélyt!
Olvasói sztorik