Mozaik

MTÜ: a „bezzegév” felett a Balaton forgalma

MTI/Varga György
MTI/Varga György

A Balatonnál a főszezonban eddig több mint 700 ezer vendég volt, nekik köszönhetően június 1. és július közepe között 2,4 millió éjszakát regisztráltak a szálláshelyek, elérve ezzel a 2019-es év forgalmának 98,6 százalékát. A júliusi forgalom már most több mint 3 százalékkal a „bezzegév” felett alakult. Jó főszezoni hajrát ígér a foglalások alakulása is, a nyár hátralévő részére további 1,3 millió éjszakát regisztráltak már a szálláshelyek – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel.

A közlemény szerint a júliusi kánikula napjaiban tömegek kerestek enyhülést a vízpartokon, ami kedvezett a Balaton forgalmának is.

Az idei nyáron is joggal mondhatjuk, hogy a Balaton a magyarok tengerpartja, hiszen a térségben a forgalom döntő többségét, 73 százalékát honfitársaink adták

– fogalmaztak.

Az országos trendeknek megfelelően nőtt a külföldi vendégéjszakák száma is. A Balaton külföldi vendégforgalma például 14 százalékkal múlta felül eddig a tavalyit.

Július közepéig a balatoni szálláshelyi bevételek csaknem 8 százalékkal haladták meg a tavaly ilyenkor mért értéket, megközelítve a 22 milliárd forintot. Ennek 11 százalékát Szép Kártyával fizették.

A tavalyi főszezonhoz képest Tihany több mint háromszor akkora szálláshelyi vendégforgalmat realizált, és Tapolca is csaknem megtriplázta vendégéjszakáinak számát. A harmadik legnagyobb forgalomnövekedést pedig az idei Európa Kulturális Fővárosa cím birtoklója, Veszprém könyvelhette el, ahol másfélszeresére nőtt a vendégforgalom az előző évhez képest.

Látványos volt a Balaton térségében az egynapos látogatók számának növekedése is. Számuk július közepéig minden vármegyéből bővülést mutatott a mobilcella adatok alapján, és 34 százalékkal emelkedett 2022 azonos időszakához képest, olvasható a közleményben.

A meleg felforrósította a foglalási kedvet is: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban július hátralévő napjaira és augusztusra már mintegy 1,3 millió vendégéjszaka-foglalás érkezett eddig a Balaton térség szálláshelyeire, 70 százaléka magyaroktól. A legtöbb foglalást Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Zalakaros és Zamárdi szálláshelyein regisztrálták a nyár végéig – olvasható az MTÜ közleményében.

Kapcsolódó
Egyre sósabb a Balaton
A múlt század közepéig mondhattuk, hogy a Balaton Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava.
Olvasói sztorik