Örökbe fogadták a győri elefántot

Pembé nemcsak rangidős, hanem a legnagyobb is a győri állatkert elefántjai között.

Sokan megismerték a győri elefánt, Pembé nevét, aki nemrégiben olyan lendülettel heveredett le, hogy tűzoltók segítségére volt szüksége a feltápászkodáshoz. Az öttonnás állatot összehangolt munkával két óra alatt tudták talpra állítani, írta a Kisalföld.

Képgalériánkban az állatkert által közzétett fotókon Pembé talpra állítása.

A Xantus János Állatkert most azt közölte, hogy az elefántot a fémdobozgyártó Envases Hungary Kft. örökbe fogadta.

Egy ilyen hatalmas állat táplálása költséges, és a saját élőhelyükön is veszélyeztetettek, gondoltuk, ha támogatjuk, akkor segítünk megőrizni a fajt, hogy még a gyerekeink is láthassanak elefántot. Harminc éve munkálkodik a cég Magyarországon, és gondoltuk, szeretnénk a társadalomnak ilyen módon is adni, nemrég fákat is ültettünk, és további terveink is vannak arra nézve, hogyan támogathatjuk a helyi célokat

– mondta a portálnak Kovács Ildikó, a cég pénzügyi vezetője.

Az afrikai elefántbika Izraelben született 2001 májusában. Pembé születési neve Babar volt. Hatéves korában átkerült Franciaországba, onnan érkezett Győrbe. A most huszonkét éves bika kedvenc csemegéje a póréhagyma. Nemcsak rangidős, hanem a legnagyobb is a győri állatkert elefántjai között, így minden tekintetben ő a csapat vezetője.

Tóth Zoltán, az állatkert kommunikációs munkatársa elmondta: az első számú támogatók a látogatók, rajtuk kívül tízmilliós nagyságrendben ér­keznek cégektől pénzbeli felajánlások örökbefogadás formájában.

Kapcsolódó
92 kilósan jött a világra a prágai állatkert új kedvence
Már nagyon várták a kicsit az Elefántvölgyben.