Ma az afrikai elefántok száma csupán néhány százezer. Az elefántcsont és a vadászati trófeák iránti lelkesedés miatt az itt élő állatok legnagyobb ellensége az ember. Mély megdöbbenés közepette a kérdés egyfolytában zakatolhat a fejünkben: mi vezérelhet valakit, hogy örömét lelje az ilyen nemes állatok gyilkolásában?
Néhány érdekesség a veszélyeztetett elefántokról
- A legnagyobb szárazföldi emlősök.
- Általában óránkénti 4 kilométeres sebességgel haladnak.
- Nagy méretű füleik ellenére rosszul hallanak, szemük kicsi és látásuk is gyenge.
- Agyaraik valójában hatalmasra nőtt metszőfogak.
- Ormányukkal akár a több mérföldre lévő víz szagát is megérzik. A tévhittel ellentétben az elefántok nem tudnak az ormányukkal inni. Az igaz, hogy akár 10 liter vizet is képesek felszippantani vele, de ezt vagy a szájukba, vagy testükre locsolják.
- Képesek hosszú távon is úszni.
- Rendkívül részletes ismereteket is el tudnak elsajátítani, a legnagyobb agyuk nekik van az állatvilágban.
- Sokkal okosabbak, mint korábban gondolták, és sok év után is jól emlékeznek dolgokra.
- Meg tudják különböztetni az emberi beszédet.
- Látható módon fejezik ki érzelmeiket, legyen az öröm vagy bánat.
- Empatikusak. Ha egy elefántnál valamilyen okból az aggodalom jelei mutatkoznak, akkor a többiek körülveszik és hangokkal, testi érintkezéssel mutatják ki, hogy együttéreznek vele.
- Az elefántok mély családi kötelékekkel rendelkeznek. A “nagynénik”, a “nővérek” és a “női unokatestvérek” mindannyian segítenek a kis elefántok nevelésében, gondozásában. Amikor a kicsik alszanak, a felnőttek homokkal hűtik és körbeállják, hogy árnyékolják őket.
- Éppúgy, mint az embereknél a kicsik, vagy a majmok, delfinek, az elefántok is felismerik magukat a tükörben.
- A természetben kb. 40 évig, fogságban tartva azonban 50-60 évig is elélhetnek
- A bébielefántok roppant kíváncsiak és játékosak. Esetlenségük megannyi mosolyt varázsol sokunk arcára. A vízivásuk művészetének tanulása legalább olyan mókás, mint a hisztijük.
Elefántmama okosan védi kicsinyeit
Nem véletlen, hogy a turisták kedvenc videótémája az ügyetlenkedő “Dumbók” megörökítése. A kis elefántok meglátva az érdeklődő embereket, hamar izgatottan közelítenének feléjük. De nézzük csak a mama reakcióját! Gyorsan visszahúzza csemetéjét, mint aki azt mondja: Légy óvatos az idegenekkel!
Íme a látványos videó
Fotók: pixabay.com