A faj jellemzően 3-5, ritkán 6 tojásos fészekaljakat rak, de időnként ennél nagyobb fészekaljaméretek is előfordulnak. A korábbi években volt már rekordot jelentő 9 fiókás fészek itt, és az ország más területén is, de az példa nélküli, hogy egy odúban 10 fióka nevelkedjen, amit Lajosmizse határában találtak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatásai.
Ezeknél a családoknál valószínűsíthető, hogy kettőnél több szülő etet, de ennek vizsgálatára nem volt lehetőségünk. A fiókák az odúellenőrzés keretében a szokott módon jelölőgyűrűt kaptak, ami lehetőséget kínál a kirepülést követő azonosításukra, vonulásuk, területhűségük ellenőrzésére.
A szalakóta állománya hazánkban az 1980-as években összeomlott, mindössze 300-400 pár maradt csak, az 1990-es évek elejére pedig eltűnt a Dunántúlról is. Az MME Duna-Tisza közén és Tiszántúlon dolgozó helyi csoportjai elkezdték segíteni a fajt nagyméretű D-típusú mesterséges odúk tömeges kihelyezésével, a 2000-es években pedig két nagy EU-pályázat is hozzájárult ahhoz, hogy a hazai szalakóta-állomány jelenleg már 2500 pár felett van, és a faj egyre nagyobb arányban zöld küllő és fekete harkály által készített természetes odúkban költ, ami a védelmi program legfontosabb eredménye.
Pusztai fajként a szalakóta jól alkalmazkodik az aszályos évekhez, mivel a fő táplálékbázisát képező rovarokat, köztük különösen a sáskákat ilyenkor is megtalálja. Ezt igazolja, hogy számuk a 2021-2022-ben tapasztalt szélsőséges években is emelkedett itthon.
