Egy tucat kék vércse fióka nevelkedett fel a Fertő partján

A LIFE Steppe on Border szlovák-magyar pályázatnak köszönhetően sikerült a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságnak stabilizálnia az eddig csak alkalmilag költő kék vércse párok számát a Fertő-tó menti legelőkön.

A projekt 2021-ben indult, célja a Kárpát-medence nyugati szélén még előforduló két fokozottan védett pusztai madárfaj, a túzok (Otis tarda) és a kék vércse (Falco vespertinus) élőhelyeinek védelme. Míg a túzok inkább a Mosoni-síkon, a rovarevő kék vércse a Fertő-tó szárazabb legelőin fordul elő nagyobb számban – írta meg a nemzeti park a közösségi oldalán.

Munkánkat a Magyar Madártani Egyesület önkéntesei mellett egy újonnan beszerzett traktor is segíti, mellyel egyre nagyobb legelőterületeket mentesítünk olyan idegenhonos gyomnövényektől, mint a selyemkóró, vagy a magas aranyvessző.

A gyepek természeti állapotának javulásával pedig már most növekedett az itt élő rovarok (különösen a szöcskék és sáskák), valamint a mezei pockok száma, amik a vércsék fő táplálékát jelentik.

Facebook/Fertő-Hanság Nemzeti Park

A táplálkozó- és költőhelyek javítása várakozáson felüli eredményt hozott: idén tavasszal legalább 10 pár kék vércse kezdett költésbe és bár a gyakori tavaszi esőzések több fészekaljat elpusztítottak, közel egy tucat fióka nevelkedett fel és repült ki sikeresen, hogy megkezdje hosszú vándorútját dél-afrikai telelőhelyük felé.

Kapcsolódó
40 kék vércsét jeladóztak meg magyar kutatók Afrikában
A kék vércse Magyarország és az Európai Unió kiemelt védelem alatt álló ragadozómadár-faja. A mostani megfigyelés számtalan információval szolgált a faj szokásairól.