Mozaik

200 gyertyát gyújtottak a Miskolci Nemzeti Színház születésnapi tortáján

Szopkó Tibor - Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere
Szopkó Tibor - Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere
Kétszáz esztendővel ezelőtt kezdte meg jótékony kulturális munkálkodását a Miskolci Nemzeti Színház. A születésnapon kiállításmegnyitó, könyvbemutató, díszelőadás követte egymást. A nap fénypontja pedig este a Szent István téren a művészek és a közönség közös ünneplése volt, ahol a nyolc cukrászda felajánlásából született óriási tortán elfújták mind a 200 gyertyát.

Az ünnepi köszöntők után a bicentenáriumát ünneplő Miskolci Nemzeti Színházban délután öt órától a Szőcs Artur rendezte A tatárok Magyarországban című darabot láthatta a közönség. Kétszáz évvel ezelőtt ugyancsak Kisfaludy Károly ezen művével nyitotta meg kapuit a teátrum – írta beszámolójában az MTI.

A mai Magyarország területének első magyar nyelven játszó kőszínháza több ünnepi programmal is készült a 200 éves születésnapra.

MTI/Vajda János

A nagyszínházba érkezők délután először egy kiállítást tekinthettek meg a teátrum eddigi előadásplakátjaiból a Színháztörténeti és Színészmúzeum gyűjteményéből. Ezután Fedor Vilmos és Somorjai Lehel Színház a város tenyerén című könyvének bemutatójára várták az érdeklődőket a szervezők. A kötetet kifejezetten a színház kétszázadik “születésnapjára” írta a szerzőpáros, bemutatva annak történelmét.

A tatárok Magyarországban című díszelőadás után az ünneplés lezárásaként este 8 órakor a Szent István téren adtak koncertet a színház egykori és jelenlegi tagjai, akik az ünnepség végén a város lakóival együtt fújják el a születésnapi torta kétszáz gyertyáját.

Kapcsolódó
Színházat álmodtak a Tisza közepére
Vízsugarakra vetítenek, szombaton a Queen 1986-os koncertfelvételével avatják fel a ködszínházat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik