Diákönkéntesek vágtak rendet a Szárhalmi erdőben

A fiatalok munkájukkal a védett fajok megmaradását segítették.

Diákokkal és önkéntesekkel együtt dolgoznak a védett gyepek megőrzéséért – írta a Fertő-Hanság Nemzeti Park.

Többször írtunk már olyan akcióról, amikor önkéntesek segítettek a természetvédőknek. Most a szombathelyi Herman Ottó Szakképző Iskola diákjai döntöttek úgy, hogy az öt napos gyakorlatuk alatt részt vesznek a Bécsi-domb Természetvédelmi területen és a Szárhalmi erdőben található védett gyepek rekonstrukciójában.

A középiskolás önkéntesek a lekaszált növényzet összegyűjtésében, lehordásában, az agresszívan terjedő fehér akác visszaszorításában és a cserjeirtásban segédkeztek.

A fiatalok a munkálatokkal olyan értékes, védett növényeknek teremtettek megfelelő élőhelyet, mint a szívlevelű gubóvirág, a leány-és fekete kökörcsin, az árlevelű len, a bunkós hagyma, a tavaszi hérics, és az orchideák.

Facebook / Fertő-Hanság Nemzeti Park
Facebook / Fertő-Hanság Nemzeti Park
Facebook / Fertő-Hanság Nemzeti Park
Facebook / Fertő-Hanság Nemzeti Park

Az egykoron állattartás miatt hasznosított gyepeket és fás legelőket napjainkban számos veszély fenyegeti, többek között az inváziós fajok terjedése, valamint az erős cserjésedés. A káros folyamatok következtében megváltozik a gyep korábbi szerkezete és fajkészlete. Ezeknek a sérülékeny területeknek a kezelése csak aprólékosan, kisüzemi körülmények között végezhető el, így nagy szükség volt a diákok munkájára.

Kapcsolódó
Ismét letarolták az erdőt a peszéri önkéntesek
Invazív fajok egyedeire vadásztak az Alföldön.