Rekordévet zárt a Balaton a vendégéjszakák számában

Júliusban a 6,4 millió vendégéjszaka 80 százaléka vidéki szolgáltatóknál jelentkezett. Közülük is kiemelkednek a balatoniak, amelyek a 2019-es rekordév azonos időszakához képest is 11 százalékos növekedést értek el.

Az idegenforgalmi statisztika legfrissebb adatait elemezve írta azt az MTI-nek a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), hogy tavaly júliushoz képest csaknem ötödével több, 900 ezer külföldi vendéget fogadtak a hazai szálláshelyeken.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint idén júliusban a hazai szálláshelyeken 2,2 millió vendég pihent, ami 4 százalékos emelkedést jelent az előző év, és 13 százalékost a 2019-es rekordév júliusához képest. Az általuk eltöltött 6,4 millió vendégéjszaka pedig alig 1 százalékkal marad el a tavalyi év azonos időszakától, ugyanakkor 6 százalékkal felülmúlja a 2019-es rekordév júliusi eredményét. A vendégéjszakák mintegy 20 százaléka, 1,3 millió köthető Budapesthez, míg a Balaton turisztikai térségben 2,2 millió éjszakát töltöttek a turisták a nyár második hónapja alatt.

Az 1,3 millió hazai vendég 3,9 millió éjszakát töltött el a szálláshelyeken, ami több mint 10 százalékkal múlta felül a járvány előtti, 2019. júliusi szintet. Szinte a teljes belföldi vendégforgalom vidéken jelentkezett, így 2019 júliusához képest ötödével nőtt a belföldi vendégforgalom a vidéki Magyarország szálláshelyein.

A Balaton turisztikai térségben pedig még ennél is nagyobb, csaknem 30 százalékos belföldi forgalomnövekedést generált a júliusban idelátogató majd félmillió hazai vendég.

A “magyar tenger” ugyanakkor mintegy 150 ezer külföldi turista célpontja is volt. A tavaly júliusival összevetve 14 százalékkal több külföldi vendég érkezett a Balatonhoz. Júliusban több mint 640 ezer látogatót regisztrálhattak a Balaton-parti szolgáltatók. Ez alig 1 százalékkal marad el a tavaly júliusi eredménytől, ugyanakkor közel 25 százalékkal múlja felül a 2019-es rekordév balatoni vendégforgalmi adatát.

A külföldiek közül különösen sokan, 2022. júliusához képest majd negyedével többen, 440 ezren érkeztek Budapestre, de vidéken is 13 százalékkal több, mintegy 400 ezer külföldi turistát köszönthettek a szálláshely-szolgáltatók. Az országosan mért 2,5 millió nemzetközi vendégéjszaka 13 százalékkal múlta felül a tavaly júliusi értéket.

Az erős forgalomnak köszönhetően a szálláshelyek bevételei is nőttek júliusban a tavalyi azonos időszakhoz képest. A legnagyobb arányban, 22 százalékkal a fővárosban, ahol 34 milliárd forint bevételt értek el a szolgáltatók, míg országosan 109 milliárd forint bevételt könyvelhettek el a hazai szálláshelyek a középső nyári hónap során.

Kapcsolódó
Veszélyes marásvonalak húzódnak a Balatonban
A Balaton medrében láthatatlan árkok húzódnak.