Hímnemű a világ egyetlen albínó pandája

A gerincesek számos fajánál létezik az albinizmus.

Hímnemű a világ egyetlen albínó pandája, amelyet a Kína középső részén található Szecsuan tartományban fedeztek fel – írja honlapján a Global Times című kínai napilap.

Az állat egészségesen fejlődik, és megfelelően kommunikál a Volong Nemzeti Parkban élő pandatársaival

– tették hozzá a kutatók.

A teljesen fehér bundájú és vörös szemű óriáspandát 2019-ben sikerült először lencsevégre kapni egy telepített állatmegfigyelő kamerával. A nemzeti park munkatársai azóta folyamatosan figyelemmel kísérik a ritka példány növekedését és tevékenységét.

A panda nemének megerősítése érdekében a rezervátum dolgozói valós idejű infravörös kamerákkal követték és figyelték az állatot, és friss székletmintát gyűjtöttek a több mint 2500 méterrel a tengerszint felett található élőhelyéről.

A panda nemét génszekvenálással határozták meg. További elemzéseket követően más biológiai információkat is megosztanak majd a fehér óriáspandáról

– mondta He Ting-mej, a rezervátum igazgatóhelyettese.

A panda élőhelyével kapcsolatos kutatások azt mutatják, hogy az állat aktivitási területe körülbelül 4,4 négyzetkilométer, és ugyanúgy bambusszal táplálkozik, mint társai. A kutatók azt is megállapították, hogy az albínó panda az anyja és fiatalabb testvérei közelében él.

A gerincesek számos fajánál létezik az albinizmus.

Az albínó mutáció a színanyag képződésének veleszületett zavara, amely csökkent vagy hiányzó pigmentációval jár. A melanin festékanyag hiánya előfordulhat a bőrben, a szőrzetben és a szemben is. Az albinizmus nem befolyásolja az egyed fizikumát vagy életfunkcióit, de könnyebben felfedezhetővé teszi az állatot, és az albínók érzékenyebbek a napsütésre. (MTI)

Kapcsolódó
Ő a világ egyetlen barna színű pandája
A tüneményes állatot két hónapos korában elhagyta az anyja, de köszöni szépen, él és virul.