Lekörözte a világot a dunavirágok násztánca

Első díjat magyar fotós még soha nem nyert ezen a világhírű pályázaton. Most igen.

Rendkívüli magyar siker született Dubajban: Potyó Imre dunavirágzásról készült fotográfiája első díjat nyert a HIPA fotópályázaton, amely a világ legnagyobb összdíjazású nemzetközi fotópályázatának számít.

A díjjal járó trófeát Őfelsége Mansoor bin Mohammed bin Rashid Al Maktoum Sejk adta át a magyar fotósnak a Dubaji Operaházban szervezett ceremónián.

Ali bin Thalith, a HIPA fotópályázat főtitkára a nívós díjátadó ünnepségen arról beszélt, hogy az idei évben azért a diverzitást jelölték meg központi témaként, mert ez a fajta gazdagság és sokszínűség kiválóan mutatja be bolygónk lényegi valóságát, melynek mélyebb szintű megértése és értékelése napjainkban még fontosabbá vált.

Potyó Imre Dunavirág aréna című művészi természetfotója tökéletesen illeszkedik ehhez a gondolatvilághoz, így a rangos nemzetközi zsűri döntése alapján a törékeny kérészek dinamikus, légies násztánca nyerhette el az idei fő kategória első díját.

Ezen a nyárestén felforrt a folyó a védett dunavirág kérészek rajzásától. Nagyon sokan voltak, én pedig extázisban próbáltam a legszebb látványt megtalálni. A langyos vízben állva lámpafényben komponáltam, a sötétben elvillanó vakuim és a széleslátószögű optika egy varázslatos perspektívában festette meg a törékeny dunavirágok testét

– számolt be a győztes fotó készítésének körülményeiről Potyó Imre, aki 11 éve készít fotókat a kérészek rajzásáról minden nyáron.

Az idén 12. alkalommal megrendezett HIPA fotópályázat fődíját az olasz Massimo Giorgetta nyerte egy más tengeri élőlényekkel borított, önálló miniatűr ökoszisztémát magában rejtő lebegő zsákállatról (szalpáról) készült fotójával, amelyet egy éjszakai merülés során készített Indonéziában.

Korábban 2019-ben Daróczi Csaba 4. helyezést, Kércz Tibor pedig 3. helyezést ért el a HIPA-n, első díjat azonban magyar fotós még soha nem nyert ezen a pályázaton.

Kapcsolódó
Bámulatos arcát mutatja a virágzó Duna
Gyönyörű látvány a dunai kérészek násza.