Mozaik

Ingyenessé teszik a helyi tömegközlekedést Tatán

MTI/Krizsán Csaba
MTI/Krizsán Csaba

2024. január elsejétől Tatán mindenki számára ingyenes lesz a helyi tömegközlekedés, tehát a buszjegyekért és buszbérletekért nem kell majd a tataiaknak fizetniük, erről döntött a helyi közgyűlés szerdán.

Michl József polgármester a 24 Órának arról beszélt, a szerdai előterjesztések között volt a Volánbusz tájékoztatója is, amiben szerepelt, hogy mennyivel kellene megemelniük a buszjegyek árát jövőre Tatán. Ehhez egy részletes beszámolót is készített a társaság. Ebből kiderült, hogy jelenleg kicsit több, mint 30 millió forintot költ a tatai utazóközönség az évben. E mellé az önkormányzatnak mintegy 120 millió forintot kell hozzátennie, hogy járjanak buszok a városban. De nagyjából ugyanennyit tesz hozzá még a magyar állam is.

Ha felemeljük az inflációval a jegynek az árát, akkor jön még be öt millió forint az utasoktól. Ehelyett felvetődött, hogy keressünk a város kasszájában még 30 millió forintot és próbáljuk ki azt, hogy vajon igy változik-e az utasközlekedés létszáma

– magyarázta a város vezetője. Hozzátette: azért van közösségi közlekedés, hogy ne autóval menjünk mindenhova.

Emlékeztetett, a tanulóifjúságnak több mint 20 éve a város megvásárolja a buszjegyet, így mintegy ötezer diák ingyen utazik az helyi autóbuszokon. Most kipróbálják, hogy többen fognak-e utazni akkor, ha mindenkinek megvásárolják a jegyét.

A döntés nem csak a tataiakra vonatkozik, hanem „mindenkire, aki itt van Tatán”. A polgármester egyúttal arra figyelmeztetett, hogy ez csak a helyi járatokra vonatkozik.

Kapcsolódó
Megérkezett Tatára a vadludak királya
Globálisan veszélyeztetett, fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik