A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) a Magyar Horgász című újság decemberi számában hozta nyilvánosságra a 2024-es éves általános országos területi jegyek, illetve a dunai és tiszai területi jegyek árait – amit a Pecaverzum szemlézett.
Az idei 24 százalékos áremelést követően 2024-ben 10,2 százalékkal emelkedik az éves általános országos területi jegy, így 98 ezer forintot helyett jövőre már 108 ezret kell fizetni. A kedvezményezettek 79 ezerért juthatnak hozzá.
Az éves sportcélú országos területi jegy 42 ezerbe, a kedvezményezett 24 ezerbe kerül.
Az éves általános dunai jegy idén 23 százalékkal lett drágább – 52 helyett 64 ezer forint –, a tiszai pedig 21 százalékkal, 57-ról 69 ezerre emelkedett. Az drágulás 2024-ben is folytatódik: a Dunára 9,4 százalékkal kell többet fizetni, 70 ezret, míg a kedvezményezettért 53 ezret. Az éves általános tiszai területi jegy picit csekélyebb mértékben, 8,7 százalékkal emelkedik 75 ezer forintra. A kedvezményezett jegy ára 58 ezer.
Mint ismeretes, az Agrárminisztérium arról határozott, hogy jövőre változatlan marad az Egységes Szövetségi Hozzájárulás (ESZH) és az állami horgászjegy ára, míg előbbi 5,5 ezer, utóbbi 5 ezer forint.