Mozaik

Azt hitte a debreceni horgász, élete harcsája van a botján, 1 óra 20 perc harc után jött a meglepetés

Bojlis horgászatnak indult, de végül egy félmázsás pergetett busával zárult Gonda Ferenc múlt pénteki napja, osztotta meg közösségi oldalán történetét a debreceni horgász.

A Haon érdeklődésére elmondta, október 12-én, csütörtökön Szolnokon volt dolga napközben, és úgy gondolta, miután végzett teendőivel, eltölt egy éjszakát az Alcsi Holt-Tiszán. Két kapásig jutott el hajnalban, amelyekért kettő darab, 6-8 kilogramm közti bajszos volt felelős.

Reggel a szokásos pakolásnál elővette a pergető botot, mivel este hallott jó pár harcsarablást. Kiemelte, a számára kedvenc csalikat kezdte el próbálgatni, és körülbelül a tizedik dobásra el is nehezedett a szereléke, majd a következő pillanatban már indult is az ádáz küzdelem. A nyerő csalinak ezúttal egy 9 centiméteres wobbler bizonyult.

Szerencsére volt elég zsinór az orsómon, de háromszor így is láttam a dobom színét. Hatalmas harc volt!

– hangsúlyozta.

Hozzátette, azt hitte, hogy a pergető botján van élete harcsája. Majd valamennyivel később, 1 óra és 20 perc múlva mutatta meg magát a hal.

Soha életében nem látott még ekkora busát. A horog kívülről a szája felső részébe volt akadva. A partközeli harcban a horgász botja három darabra hullott.

A busa hossza faroktőig 138 centiméter, a tömege 53,9 kilogramm volt

– fogalmazott a lapnak mosollyal az arcán Gonda Ferenc.

Kapcsolódó
Busainváziót videóztak a Tisza-Maros torkolatnál
A 15-20 kilósra is megnövő példányok nagyon komoly sérüléseket is okozhatnak a vízen tartózkódó emberekben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik