Húszezren nyaralhatnak idén ingyen Rodoszon

Az ígéret szép szó, a görögök pedig be is tartják.

A tavalyi rodoszi tűzvész után egyhetes ingyenes tartózkodást ígért a szigeten a görög miniszterelnök, az ajánlatról most láttak napvilágot az első konkrét részletek, írja a turizmus.com.

A lap cikkében emlékeztet, Rodoszon a tavaly júliusi tűzvész tíz napja alatt több mint 17 ezer hektáros terület, a sziget 15 százaléka pusztult el, és mintegy 20 000 turistát kellett evakuálni a sziget délkeleti részén található üdülőhelyekről, köztük magyarokat is.

Az esetet követően Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy minden turista, akinek a tűzeset miatt ment tönkre a nyaralása, 2024-ben ingyenesen nyaralhat Rodoszon.

Az ígéret szép szó, ennek megfelelően a napokban konkrétumok is napvilágot láttak erről az ajánlatot. Görög lapértesülések szerint az érintett utazók nemzetiségüktől függetlenül hétnapos tartózkodást igényelhetnek Rodoszon 2024. március 15. és május 15., valamint október 1. és november 15. között.

Az ingyenes utazásokat a görög kormány külön erre a célra létrehozott, mintegy 4 millió eurós sürgősségi programjából finanszírozzák. Az ingyenes nyaralást a görög kormány weboldalán lehet majd lefoglalni.

Kapcsolódó
Görögország Svájca sokáig a térképeken sem szerepelt
Agrafa területe minden elemében bámulatos, de a Bizánci és az Oszmán Birodalom is túl elszigeteltnek tartotta.