Átrepült egy szarvas az autó felett Kakasdnál

A felvételen látható, hogy az első gímszarvas átszaladt az úttesten, a másik szinte átrepült az autó felett.

Kakasd mellett, egy főúton haladt a tegnapi napon a kamerás autó, amikor két gímszarvas szaladt át az úton, írta honlapján a BpiAutósok.

A második konkrétan átugrott rajtam. Nem ért hozzá az autóhoz

– részletezte a gépkocsi vezetője.

A vad bármikor, bármerről kiugorhat elénk a műútra. Ha fizikailag képtelenség megállni, akkor örülhetünk, ha megúsztuk sérülés nélkül mi is és az állat is.

A gímszarvasokra jellemző, hogy a téli időszakban nagy csapatba, úgynevezett rudliba állnak össze. A táplálék szűke és a ragadozók elleni védekezés szempontjából is előnyös ez számukra. A téli csapatba verődés az őzeknél és a dámszarvasoknál is jellemző, de ott sokkal kisebb létszámúak az összeállt csoportok. A dámok ragaszkodnak az élőhelyükhöz, ők nem vándorolnak, míg a gímszarvasok naponta akár több kilométert is megtehetnek. Ilyenkor télen akár több tucat állat is átvonulhat a közutakon, de minden évszakban számítani lehet a megjelenésükre az utak mentén.

Kapcsolódó