Klasszikus rajzfilmekkel jön a magyar animáció emlékéve

100 klasszikus magyar alkotás idén ingyenesen megtekinthető.

A magyar animáció atyjaként tisztelt Macskássy Gyula születésnapján, február 4-én hirdeti meg a Nemzeti Filmintézet (NFI) a magyar animáció emlékévét – írta az MTI.

Számos rendezvénnyel várják a nézőket, a FILMIO-n a klasszikus rajzfilmek egész évben ingyenesen lesznek láthatók.

A FILMIO kínálatában csaknem 100 klasszikus animáció található, olyan alkotásokat nézhet meg ingyen a közönség, mint Rofusz Ferenc Oscar-díjas filmje, A légy, Kovásznai György Habfürdő című merész stílusú kísérleti musicalje, Dargay Attila alkotásai, Jankovics Marcell műfajteremtő filmjei, köztük a János vitéz és a Fehérlófia, valamint a Macskafogó és a Hófehér.

Az évforduló alkalmából április 30-án, a magyar film napján az animációs film történetét új módon bemutató honlap is indul, és egy tizenegy részes dokumentumfilm is készül.

Ezen kívül a magyar animáció áll majd a középpontban a felújított filmek legnagyobb magyar fesztiválján, a szeptember 17. és 22. között szervezett Budapesti Klasszikus Film Maratonon is.

nfi.hu

Száztíz éve kezdődött

A magyar animáció története 1914-ben kezdődött, amikor Kató-Kiszly István grafikus első, Zsirb Ödön című trükkfilmjét elkészítette. Az azóta elveszett kisfilm fehér papírból kivágott egyszerű figurák mozgatásából állt, címszereplője a korabeli vásári komédiák ismert kelléke, a zsíros bödön volt.

A rendszeres animációsfilm-gyártás az 1930-as években indult el a Halász János, Kassowitz Félix és Macskássy Gyula által alapított budapesti Coloriton reklámfilm-műteremben. A külföldre távozó magyarok nagy számban erősítették a nemzetközi animációs szcénát, Macskássy Gyula érdeme, hogy a II. világháború után sem szakadt meg a magyarországi animációsfilm-gyártás.

Az 1960-1970-es évektől egymás után születtek a ma is ismert, nemzetközi fesztiválokon is nagy sikert arató animációs mozifilmek, köztük a János vitéz, a Lúdas Matyi, a Macskafogó és olyan sorozatok, mint a 100 részes Magyar népmesék, művészi animációk, valamint a külföldi megrendelésre készült sikerfilmek.

nfi.hu

Rofusz Ferenc 1980-ban készült A légy című filmje pedig a magyar alkotások közül elsőként nyert Oscar-díjat.

Az újak közül 2006-ban készült el M. Tóth Géza Oscar-jelölt Maestro című filmje, Milorad Krstic látványos Ruben Brandt, a gyűjtő című egész estés animációja vagy Gauder Áron Annecyban díjazott mozifilmjei, a 2004-es Nyócker!, majd a 2023-ban bemutatott Kojot négy lelke.

Digitalizálják a klasszikusokat

A Nemzeti Filmintézet digitális restaurálási programja a jubileumi évben az animációs produkciókra koncentrál. Megvalósul a magyar animáció úttörőjének számító Valker István 1930-as években készült, nitrofilmre forgatott zenés, rajzos rövidfilmjeinek, a magyar bábanimáció 1950-es években készült korai műveinek, valamint az idén 90 éve született Kovásznai György rövidfilmjeinek teljeskörű restaurálása.

Emellett olyan népszerű alkotásokat is restaurálnak, mint a Vili, a veréb, a Suli-buli, a Sárkány és papucs, a Misi mókus kalandjai, valamint a Peti és a Gusztáv sorozat epizódjai.

Kapcsolódó
Bubó doktor, Mekk Elek és a buborékpalota titka
Gyermekkorunk magyar rajzfilmjeinek szereplői emberi tulajdonságokat rejtenek.