Mozaik

Megrendítő kép az év természetfotója a közönségszavazatok alapján

Egy úszó jéghegyen alvó jegesmedvéről készült a közönség szerint az év legjobb természetfotója, írja a CNN.

A Londoni Természettudományi Múzeum által meghirdetett év természetfotósa versenyen ezúttal is egy 25-ös szűkített listán szavazhattak az érdeklődők. Ezúttal több mint 75 ezer voks érkezett a pályázatokra, ami rekordnak számít.

A győztes fotót Nima Sarikhani amatőr brit fényképész készítette, a Spitzbergákon lőtt fotónak pedig azt a címet adta, hogy „jégágy”. Mint fogalmazott, a kép erős érzelmeket kavar fel a nézőknek.

Ugyan a klímaváltozás a legnagyobb kihívás, amivel szembe kell néznünk, remélem, hogy a fénykép reményt is kelt arra, hogy még van idő rendbe hozni, amit korábban elszúrtunk

– fogalmazott a szervezők által kiküldött sajtóközleményben a nyertes.

Douglas Gurr, a Londoni Természettudományi Múzeum igazgatója megrendítőnek és lélegzetelállítónak nevezte a felvételt.

Nima Sarikhani
Kapcsolódó
Kihirdették 2023 legviccesebb természetfotóját, magyar kategóriagyőztes is van
Egy léggitározó kenguru érte a főnyereményt, Ambrus Tímea ürgéről készült sorozata pedig a portfólió kategóriában bizonyult a legjobbnak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik