Mozaik

Teljesen megújult a Mátravasút

MTI/Vajda János
MTI/Vajda János
A felújítással a Mátravasút akár a szezononkénti 100 ezres utasszámot is elérheti.

Projektzáróval fejeződött be a Mátravasút gyöngyösi végállomásán a kisvasút felújítására, amelynek harmadik, záróeleme volt a Gyöngyös és Mátrafüred közötti pályaszakasz korszerűsítése. Mint elhangzott, a Mátravasút teljes körű, kormányzati támogatással megvalósított felújítására nagy szükség volt, mert az erdei vasút évszázados elemein nyomot hagyott az idő vasfoga.

Az MTI beszámolójában azt írta, hogy 1,2 milliárd forint kormányzati támogatással, 2018-tól két ütemben újult meg a Mátravasút, az egyik legnépszerűbb erdei kisvasút vasúti pályája és a szerelvények teljes állománya is.

A mátrafüredi szakaszon több mint 7 kilométeren cserélték ki az ágyazati kőzetet, a régi talpfákat betonaljra cserélték, és nagyobb teherbírású sínanyagot építettek be a pályába. Ennek köszönhetően nőtt a kisvasút pályaszakaszának utasbiztonsága, terhelhetősége, és így növelhető a vasúti vonalon fenntartható járatsűrűség is.

MTI/Vajda János

A projektzárón elhangzott, hogy bíznak abban, hogy a fejlesztés révén nő majd a térség, Gyöngyös és a Dél-Mátra turisztikai látogatottsága, hiszen ez a kisvasút a Mátra turisztikai régiójának az egyik legfontosabb déli belépési pontja. A Mátravasútnak egyébként augusztustól több mint 30 ezer vendége volt.

Kapcsolódó
Megújulhat a hortobágyi kisvasút
Kritikus állapotban vannak a töltések a Tápcsatorna partján.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik