Mozaik

Magyar műhold küldött fotót a Balatonról

c3s kft.
c3s kft.
A műholdat mesterséges intelligencia működteti.

A VIREO (Virtual Intelligence Realization for Earth Observation) névre keresztelt kisműholdat még 2023-ban lőtték fel és hároméves élettartamra tervezték, most pedig elküldte az első fotót, amit Magyarországon készített, méghozzá rögtön a Balatonról – írta meg a Telex.

A VIREO küldetés egy kísérlet, amelyben a szakemberek azt próbálják ki, hogyan támogatja a mesterséges intelligencia a Föld világűrből történő fotózását. Hogy ez kiderüljön, a műholdat kamerákkal szerelték fel, a mesterséges intelligencia pedig még a fedélzeten előzetesen feldolgozza azokat a képeket, amelyeket a rendszer leküld a Földre.

A kisműholdat fejlesztő C3S cég sajtóközleménye szerint a VIREO tesztelésének egyik kulcsmozzanata, amikor a műholdat a Föld egy adott pontjára irányítva sorozatfelvételt készítenek vele.

Az így megszerzett adatok segítik majd a következő műholdas küldetéseket, a C3S ezeket az adatokat majd későbbi földmegfigyelési, például mezőgazdasági műholdjai fogják hasznosítani.

Kapcsolódó
Műholdak segítségével vizsgálják az algásodó Balatont
Látványos műholdképeket elemeznek a Balaton kutatói.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik